Az más kérdés, hogy ezt a legnagyobb csúcsforgalomban sikerült összehozni.
Ugyanolyan határozottan állítja most az ellenkezőjét.
A december 7-e óta előforduló esetekben az áldozatok először ételmérgezés-szerű jeleket produkálnak, majd meghalnak.
Mivel az 56 éves nő december 26-án jelentkezett be a szállodába, a nyomozók vizsgálják, hogy a szálloda személyzete hogyan nem vette észre ilyen sokáig a holttestet.
A finn rendőrség szerint a húzásnyomot az orosz árnyékflotta részét képező Eagle S olajszállító tartályhajó horgonya okozhatta.
Az olasz hatóságok állítólag attól tartanak, hogy a Bayesian elsüllyedésekor meghalt Mike Lynch széfjeiben lévő két, szupertitkos merevlemezt megpróbálhatja megszerezni Oroszország vagy Kína.
Bár nem úgy tűnik, mintha a volt amerikai elnök pontosan tudná, ki az. Ennek ellenére folyamatosan elmegyógyintézetekről magyaráz, pedig még a kampánystábja is próbálja erről lebeszélni.
Öt, francia zászlóba burkolt, „Ukrajna francia katonái” feliratú koporsót helyeztek el az Eiffel-torony közelében.
Úgy gondolják, hogy a hongkongi zászló alatt hajózó NewNew Polar Bear okozhatta a Balticconnector finn-észt gázvezetéken keletkezett károkat, amikor végighúzta a horgonyát a tengerfenéken.
A belügyminiszter szerint az akciót alaposan megtervezték, a kivitelezése pedig az akciófilmekre emlékeztet.
Egy templom előtt feküdt eszméletlenül. Egyelőre nem tudni, hogy a 25 éves Rudolph Farias mit csinált 2015 óta.
Olvasóink – a hálatábla állítása után 81 évvel – több Karl Bollét is találtak. De vajon melyikük az a Karl Bolle?
Carlo Nocerino ügyész azt mondta, a fedélzeten lévők közül 13 olasz, 8 pedig izraeli ügynök volt. Túl sokan voltak a fedélzeten, amikor hirtelen vihar támadt.
A Lukács fürdő falán egy 1942-es tábla őrzi az emlékét. De emlékszik-e rá valaki?
Kérdések és fejvakargatás.