A lányok tehén seggében turkálnak, a fiúk lábfejeket dicsérgetnek a Házasodna a gazda 6. évadában, hogy ők "nyerhessék el a gazdák szívét". De mindannyiuk közül kiemelkedik Józsi gazda, az epertermesztő, elvált férfi, aki úgy beszél magyarul, mintha Google fordítót használna.
A Tőrbe ejtve filmek rendezője nyomozós krimisorozatot csinált, és bár a Poker Face-ben nem kapunk rejtélyeket, nem unatkozunk, mert minden részben elénk tolnak egy-egy nevetségesen nagy nevet. Vagy egy fasiszta kutyát.
Nem lesz második évad a Rév Marcell fényképezte megosztó sorozatból.
Képzelj el egy randit, ahol mindent kimondasz, amit gondolsz: pontosan ezt a kendőzetlen őszinteséget láthatjuk a Szerelem és autizmus és a Randizás másképp című dokusorozatokban, ahol fogyatékossággal élő emberek randiznak egymással. Mindkét sorozat elragadóan szórakoztató, és még szociálisan érzékenynek sem kell lenni hozzájuk, sőt.
Kellemes Stockholm-szindrómát idéztek elő az És egyszer csak... címen futó sorozattal, aminek már a harmadik évadát is belengették. Pedig nem egyszerűen csak unalmas és mű, de az alapsorozathoz képest nevetségesen konzervatív is. Mégsem lehet abbahagyni.
Valószínűtlenül gonosznak tűnik a Netflix új sorozatában az OxyContin nevű gyógyszert gyártó Sackler-család, pedig A Gyilkos Csodaszer megtörtént eseményeket és egy valós társadalmi válságot dolgoz fel.
Az Idol kínzásokkal teli pornó lett, amiben az egész játékidőt a főszereplő szépen fotózott testnyílásaiban töltjük, ettől viszont nem mély, hanem végtelenül sekélyes lett a sorozat.
Megkapta a maga Netflix-sorozatát a profi bringa is. A peloton szívében a 2022-es Tour de France története, mindenki által élvezhető, de a kezdő kerékpárrajongók számára igazán érdekes formában.
Pedig évekig mondogatta, hogy soha többé.
Megpróbálták faji kérdésekkel és társadalmi problémákkal feldúsítani a szexjeleneteket, de kit érdekelnek a társadalmi problémák, ha a lényeg továbbra is a fülledt fűzőszaggatás?
Júniustól.
A Beef szépen levezeti, hogy egy apró, meggondolatlan cselekedetből milyen szarlavina alakulhat ki, ha az ember kicsinyes bosszúval akarja levezetni az évek vagy akár évtizedek óta felgyülemlett frusztrációját és szorongását, miközben a néző nevet, a tizedik rész végén pedig már szinte sír.
Záró évadához érkezett minden idők legkegyetlenebb és legszórakoztatóbb dinasztikus sorozata, a Succession. Minden hátbaszúrás jó helyre megy.
A Netflix új, koreai true-crime dokusorozata, az Isten nevében: Szent árulás pont arról szól, amit a címe is sugall: magukat Istennek nevező emberek pokolian kegyetlen tetteiről.
Elena Ferrante regényét a Netflix sorozatában ott rontották el, ahol csak tudták. Pedig az író könyveiben tökéletesen be tudja mutatni, mit élnek át a nők egy olyan városban, mint Nápoly, egy kaotikus és sokszor erőszakos, de mégis izgalmas és gyönyörű pokolban, amitől regényei szereplői nem tudnak szabadulni.