sport

Két éve úgy érkezett a menekülttáborba, hogy nem volt focista, a hétvégén gólt lőtt a Bundesligában

Európa nagy sportsztorija Ousman Manneh hétvégi gólja. A most 19 éves gambiai focista ugyanis 2014-ben menekültként érkezett, de akkor még nem is focizott. A brémai menekülttáborban kezdte el, és lényegében csodagyereknek bizonyult, hiszen két évvel később most már gólja és gólpassza van a világ egyik legerősebb bajnokságában.

Szily László
sport

A Fradi nyolc emberrel, és edző nélkül zárta a Haladás elleni mérkőzést

A mutatvány alatt ki is kaptak.

Botos Tamás
sport

Dzsudzsák a kispadról nézte az al-Wahda első győzelmét

A bajnokság eddigi három mérkőzésén kétszer lecserélték, a harmadikon pályára sem lépett.

Botos Tamás
sport

Michelle Wild is tudja már: csak szopatunk

Orbán Viktor mint hangtechnikus, Deutsch Tamás mint könnyfakasztó: ordibálás, majdnem-bunyó és kiváló hangulat fogadta a teljesen máshoz szokott MTK-szurkolókat az új aréna áradóján. Helyszíni beszámoló következik, lelkes siratófalazással.

Szily László
sport

Egy email körüli kavarásból lett balhé az MTK és Csányi Sándor között

Az MTK azt mondja, sokszorosan meghívták Csányit az új stadionjuk megnyitójára, előszóban és levelekben is, az MLSZ azt, hogy az elnök úr nem tudott róla időben.

Szily László, Rényi Pál Dániel
sport

Elejtette és betörte telefonja kijelzőjét a futás közben zsonglőrködés világbajnoka

A legjobbakkal is megesik.

Karaj Kisasszony
sport

Szuper, hogy szombaton szkander világkupa lesz Budapesten, de semmi ahhoz képest, hogy jövőre meg még világbajnokság is

Ha gyúrnék, most atombomba robbant volna a szívemben.

Kulcsár Rebeka
sport

Közvélemény-kutatáson bukhatjuk az olimpiát

Ha a kormány nem is, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság valamikor a jövő év elején megkérdezi a magyarokat, hogy akarnak-e egyáltalán olimpiát. Ha nem lesznek többségben a támogatók, ugrik a Budapest 2024.

Haszán Zoltán
sport

A nap kommentelője: Mindegykivagyok

A budapesti olimpia megrendezéséhez fűzött feledhetetlen megjegyzést.

anarki
sport

A víz az új gáz: félmilliárdért vesz vizet Mészáros Lőrinctől a MÁV

A Magyar Közút vizével együtt 6 millió palack 1,5 literes ásványvízről van szó.

anarki
sport

Kijöttek a látványtervek: ilyen lenne a budapesti olimpia, ha lenne

Ha isten is úgy akarja, nem lesz.

anarki
sport

Mert kell egy csapat

Mármint edzőcsapat. Ezt az NFL legnagyobb edzői is jól tudják, Bill Belichick és Mike Tomlin sem egymaga tette világverővé a Patriotsot és a Steelerst. NFL-összefoglaló, 5. hét.

Király András
sport

Az olimpiai bizottság kiherélésével visszaállamosítják a sportirányítást

De az olimpiai bizottság fideszes elnöke szerint így van ez jól, és nem is mond le.

Haszán Zoltán
sport

Sörös dobozt vágott a bíróhoz, két évre eltiltották a Hatvan edzőjét

"Lényegében börtönbe zártak."

Botos Tamás
sport

Sérülés miatt kellett lecserélni Gerát a lettek elleni meccsen

Aláfordult a bokája, azt mondja, elég rosszul néz ki.

Sarkadi Zsolt
sport