sport

Bundagyanús a Vasas edzőmeccse

0-3-ról fordított a csapat a második félidőben 4-3-ra. A Sportingbet a mérkőzés közben függesztette fel a fogadást.

Botos Tamás
sport

Tudja, hogy néz ki egy 7,5 millió forintos ugrás? Július végén Budapesten megtudhatja!

2,1 milliárd forintból épül a szupertorony a Batthyány térnél. 35 versenyző ugorhat majd róla.

Király András
sport

A vizes vébé gazdasági igazgatója szerint különösen ügyelnek arra, hogy minél kevesebbszer zárjanak le utakat az esemény miatt

Bem rakpart. Két hónap.

Botos Tamás
sport

Reagált Hosszú Katinka kirohanására a FINA

A pénzdíjat megemelik, viszont az egyéni indulás maximumát nem.

Rényi Pál Dániel
sport

Arculatot vált a Puskás Akadémia

Ez minden idők legsikeresebb arculatváltása. A Puskás ERŐS ÉS BÜSZKE AKADÉMIA. Köszönjük.

Sarkadi Zsolt
sport

Hosszú Katinka nyílt levélben támadja a FINA-t, mert úgy érzi, becsapták

Szerinte az új szabályokat ellene hozták. A Nemzetközi Úszó Szövetség pénzügyeit is átláthatatlannak tartja.

Czinkóczi Sándor
sport

Adócsalással vádolják Mourinhót Spanyolországban

Az ügyészség vádja szerint 2010 és 2013 között 3,3 millió eurónyi adót nem fizetett be.

Horváth Bence
sport

Iránban betiltották a zumbát

Tiltott zumbázásért pénzbüntetés vagy botozás jár.

anarki
sport

Lezuhant és meghalt két siklóernyős Szentesnél

A rendőrség egyelőre vizsgálja az eset körülményeit.

Rényi Pál Dániel
sport

Az Újpest tulajdonosa üzente meg a klub ikonjának, hogy igazoljon Felcsútra

Az egykori lila csapatkapitány, Balogh Balázs elárulta, miért döntött a klubváltás mellett.

Horváth Bence
sport

Storck csalódott pár játékosban, lesz, akit többet nem hív be a válogatottba

Neveket ugyanakkor még nem akart mondani az andorrai vereség után végül a posztján maradó szövetségi kapitány.

Horváth Bence
sport

Cristiano Ronaldo állítólag már be is jelentette, hogy lelép a Realtól

A spanyol adóhatóság ellene indított pere dühítette fel.

Szily László
sport

44 év után kiszáll a McDonald's az olimpiák mögül

Az étteremlánc a NOB egyik főszponzora volt, ennek van vége.

Horváth Bence
sport

Minden idők öregfiúk találkozója: Sir Alex Ferguson még egyszer eligazította a régi csapatát

Horváth Bence
sport

Nem bundázás miatt kapott ki a válogatott Andorrában

Hanem mert szarok voltak.

Botos Tamás
sport