Amit gyűlölnek a szurkolók.
A Gyárfás Tamást váltó Bienerth Gusztáv körül hónapok alatt elfogyott a levegő, ősztől állítólag az olimpia nélkül maradt kormánybiztos jöhet a helyére.
Idegőrlőek voltak a rangadó utolsó másodpercei.
Egyelőre kiegyenlített küzdelem van, Olaszország az ellenfél.
És még így is érdemes ránézni a hivatalos jegyértékesítő oldalra, mert szabadulhatnak fel jegyek. A jegyárbevétel természetesen eltörpül a kiadások mellett.
Szörnyű, borzalmas, azt hittem, meghalok. Ezeket nyilatkozta a két fiatal magyar úszó az 5 kilométeres horrorfutam után, igazán nagy kedvet csinálva a hosszútávúszáshoz.
Szorít, küzd, koncentrál. Az ötödik versenynap képeiből válogattunk.
A mérkőzés utolsó gólját nem felejtik majd könnyen a franciák.
24-5.
A Sieg Heiltől a mocskos zsidón át a buzizásig minden ment a Paks elleni bajnoki meccsen.
Az amerikai színész direkt kérte, hogy ne készüljön kép a gyerekekről. A közmédia hosszan mutattak őket, MTI-s képek is készültek, igaz a vébé nyilvános rendezvény.
Ez eddig a magyar csapat legjobb eredménye a világbajnokságon.
Talán nem mindenki értesült róla, de két héten át egy érdekes sporteseményt rendeznek Magyarországon. Mire számíthatunk az uszodában? Mi lesz vízilabdában? És Hosszú Katinkán kívül még ki úszhat éremért?