A nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai futó próbajátékra megy a Borussia Dortmundhoz.
Végül is csak 13 milliárd ment el rá.
A Szőllős-gyerekek Izraelben folytatják.
A Fradi elnöke szerint az NB1-es focicsapat 14 millió eurós költségvetése kevés.
A férfiak közül Roger Federert találták a legjobbnak.
Az Újpest-Fradi rangadó után tartott az autója felé, amikor leütötték és a földön megrugdosták.
Európa egyik legnagyobb utánpótlás röplabda-akadémiáját ígérik.
Törvényt fogadtak el erről. A hatóságok szerint ez óvintézkedés, amivel védeni akarják a fogyatékossággal élőket.
"Jó meccseket!" kíván a szövetségi kapitány a jövő évre.
Putyin bizalmasaként eddig mindent túlélt Vitalij Mutko, most önként lép hátra.
A japánok szerint felgyorsítja a beléptetést.
A magyar kapus a Bundesliga harmadik legjobb játékosa lett a Kicker osztályzatai alapján.
Csak közérdekű adatigénylés után árulták el, hogy mennyivel támogatja az állam Hosszú Katinka edzőjét.
Több, mint egymillió dollárt. A tornász szerint a megállapodás erkölcstelen és törvényellenes próbálkozás volt a gyermekbántalmazás egyik áldozatának elhallgattatására.