Korábban perrel fenyegetőzött a „vérlázító és primitív” döntést miatt a Fradi elnöke.
Nem tudtunk mit kezdeni a franciák lerohanásaival.
Dobai János otthon is hideg vízzel zuhanyozik.
Izland legyőzte Ausztriát, legrosszabb esetben is harmadikok vagyunk a csoportban.
A miniszter azt is megmondta, hogy mire költsék azt a pénzt.
Irgumburgum.
Torkig van az ilyenfajta módszerekkel és emberekkel.
35-28 lett a végeredmény, messze kerültünk a négy közé jutástól.
Ilyen magasságokban alighanem Puskás Ferenc óta nem járt magyar a spanyol bajnokságban.
A magyar válogatott védő a Hoffenheimtől került kölcsönbe a Freiburghoz.
Aymeric Laporte más életminőséget várt, nehezére esik napi három órát az autóban tölteni.
A csapat 3 meccs után 4 ponttal áll a középdöntőben, és az már biztos, hogy a legjobb tízben végez a kölni olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon.
„Milák Kristóf továbbra is hallgat, az élet azonban nélküle sem állt meg.”
Hab a pálmafán, hogy a máris szupersztár dartsos a tornát is megnyerte nem egészen 17 évesen.
Az angol tinédzser a karácsonyi-szilveszteri világbajnokság döntőjében még kikapott, de az új szezon első versenyén már nem tudta legyőzni őt senki.