A világranglista második helyén lévő spanyol teniszező a csuklósérüléséből lábadozik.
Bár nem indult jól az éve, az olasz játékos márciustól megállíthatatlanul játszott. Öt Masters-tornát nyert egymás után, hazai versenyén pedig több rekordot is megdöntött. A Roland Garrosra toronymagas esélyesként érkezik.
A szerbek összesítésben egy góllal többet lőttek.
A magyar válogatott bukta az első kulcsmeccsét az A csoportos jégkorong-világbajnokságon, de még nincs veszve semmi, kedden este a szintén nullán álló britek következnek.
Az 56 éves serpa gyakorlatilag évente feljut a világ tetejére.
1-0 nyertek Kisvárdán, így hiába győzött a Ferencváros is. Ez a Győr ötödik bajnoki címe, legutóbb még Pintér Attilával sikerült.
Vasárnap az osztrákok, kedden a britek ellen jönnek a magyar válogatottnak igazán fontos meccsek.
Az idén elvileg könnyebb dolga lesz a csapatnak, mint tavaly, papíron két verhető ellenfele is van a világbajnoki csoportban. De a britek és az osztrákok sem gyengébbek, ellenük is maximális odaadásra lesz szükség a sikerhez Zürichben.
Míg másoknak ez a titkos határozat 800, legfeljebb 900 millió forint támogatást adott, a Fradi ennek sokszorosát kapta.
A katalán csapat története 29. bajnoki címét szerezte.
A 92-szeres válogatott futballista, az Újpest egykori csatársztárja szerdán hunyt el.
Tchouaméni és Valverde csütörtökön csapott össze.
Valverde fejsérülést szenvedett, így nem léphet pályára vasárnap, a spanyol labdarúgó-bajnokság barcelonai rangadóján.
Valverde fején véres seb tátongott, a játékos a szemtanúk szerint komolyabb agyrázkódást is szenvedhetett.
A Bayern–PSG-n bekövetkezett az, amit a 3. percben senki sem gondolt volna.