sport

Végig versenyben maradnak a 2024-es olimpiáért ácsingózó jelöltek

Túl sok a pályázat során visszalépő, ez így nem mehet tovább.

Botos Tamás
sport

Hosszú Katinka már úszott egy Európa-csúcsot a kazanyi világbajnokságon

Botos Tamás
sport

Pályán kívüli magatartásuk miatt kirakott négy fiatal teniszest válogatottból a szövetség

Két lány, Stollár Fanny és Gálfi Dalma sem játszhat az U18-asokkal. Tiszteletlenek voltak, önállóan megváltoztatták a programjukat.

Botos Tamás
sport

Ismerjék meg Magyarország legcsalódottabb fociedzőjét: Bekő Balázst

A Diósgyőr trénere szombat este azt nézhette végig, hogy az emberelőnyben játszó, egy góllal vezető csapata a rendes játékidő lejárta után kap két gólt a nulla pontos Videotontól. A mérkőzés utáni sajtótájékoztató drámai volt. A legjobb mondatokból válogattunk.

Botos Tamás
sport

Olyan doppingbotrány jöhet, ami újraírhatja három olimpia történetét

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség újravizsgált 12 ezer vérmintát, amit 2001-2012 között vettek le ötezer atlétától, köztük olimpiai érmesektől is. Megdöbbentő eredményre jutottak.

Király András
sport

Nem jutott a nyolc közé a női vízilabda-válogatott a világbajnokságon

Horváth Bence
sport

Szóviccekben a Nemzeti Sport örökké verhetetlen marad

Ebben a műfajban a magyar sportújságírókat egyszerűen lehetetlen megközelíteni.

Rényi Pál Dániel
sport

Görbicz Anita alig két hónappal a szülés után már újra edz

Most erősít, de szeptembertől már a csapattal szeretne készülni.

Czinkóczi Sándor
sport

A nap hőse: ezt a srácot nem lehet megtörni

A kissrác megmutatta a világnak, hogy az embernek minden körülmények között van választása, még akkor is ha belökik egy kosárpálya közepére!

Czinkóczi Sándor
sport

Pekingben lesz a 22-es téli olimpia

Magyari Péter
sport

A Barca mégsem megy neki az UEFA-nak a katalán zászló miatt

Inkább jóban akarnak maradni Michel Platini UEFA-elnökkel, aki hamarosan valószínűleg FIFA-elnök lesz.

Rényi Pál Dániel
sport

Magyarország - Argentína: 21-4

Magyari Péter
sport

A Miniszterelnök úrnak nem tetszett a debreceni meccs

Garancsi István oligarchával nézte meg Orbán, ahogy kikap a Debrecen a Rosenborgtól 3-2-re.

Botos Tamás
sport

Műhavas vagy sztyeppei olimpia lesz?

Mindjárt kiderül, hogy Peking vagy Almati kapja-e a 2022-es téli olimpia rendezési jogát.

Magyari Péter
sport

Szarban úszással színesedhet a 2016-os riói olimpiai játékok palettája

Egy évvel a versenyek előtt még mindig fertőzésveszélyesek a brazil vizek. És nem úgy tűnik, hogy képesek lennének mindet kipucolni..

Botos Tamás
sport