A magyar válogatott jól tartotta magát az első félidőben, de tíz emberrel nagyon nehéz lesz a második félidő.
A nyugati világ most, miután Neymart megvette a katari állam, kezd rádöbbenni, hogy a foci a politizálás kormányzati eszköze is lehet. Jó reggelt kívánunk! Az sem kizárt ráadásul, hogy ebben inkább Kína és Katar másolja Orbánt, mint fordítva.
A szakma becsületéért ásták fel a gyulai református Ó-temetőt, a legjobbak különdíjat is kaptak.
Mindketten jól vannak.
A bokszoló vasárnap győzte le az ír ketrecharcost, jó pár napba tellett, mire felkerült a bulivideó a netre, de megérte várni.
A lap szerkesztője bocsánatot kért az ostoba kép miatt.
Bienerth Gusztávot januárban még a kormány támogatása segítette az úszószövetség elnöki székéhez. A vizes vébé jelentette számára a teljes megsemmisülést.
A felvezető motor húzta a legrövidebbet a Vuelta mai bizarr balesetében.
Megtisztelő feladat volt számára a vizes vébét szervezni, de elnök nem akar lenni.
Hugyecz Mariann a göteborgi EB-n kénytelen volt feladni a versenyt. Egy bizonyos Lászlót vádol az állat kikészítésével.
Lehet, hogy a mi nemzeti stadionunk kisebb, de legalább drágább.
Puszta kézzel egy kapitális példányt.
És váltóban is nyert kettőt. A magyar csapat soha nem szerepelt még ilyen jól ifivébén, az éremtáblázat negyedik helyén zártunk.
Julija Lipnyickaját 3 hónapig anorexiával kezelték Európában.
A brit foci legszebb hagyományait tartotta életben Gary Mackay-Steven, az Aberdeen szélsője. Egészségére!