Nem sok öröme van mostanában a polgárháború sújtotta országnak.
A Houston Rockets kosárcsapatát szerette volna megvenni a popsztár, de az étteremtulajdonos megelőzte.
A legjobb 16 között a magyar csapat az Eb-n. Ötven éve nem volt ilyen jó eredményünk.
Kiszámolták, okosan vásároltak-e játékost az európai focicsapatok. Hát nem. Átlagban 30 százalékkal fizettek többet, a Roma legendás klubigazgatója viszont akkorát bukott, mint ide a Colosseum.
Cseh partnerével közel három óra alatt győzte le a tajvani-román kettőst.
Nyolcból nyolc a világbajnoki selejtezők mérlege.
Szerinte "egy ilyen futballszerető országban hatalmas felelősséggel jár" a kapitányi poszt.
A Hasulyo-fivérek elhozták az aranyérem mellett a negyedik helyet is.
Csehországot nyomtuk le 85-73-ra, meglehet a nyolcaddöntő.
Nem a náci békától, hanem a portugál védőtől, akinek szétkönyökölte az arcát. Azt írja, hogy észre sem vette, hogy ott van mögötte. Meccs után még egészen mást mondott.
A magyar sport sziklaszilárd alapja, hogy szinte kizárólag olyan elnököket választanak meg a szövetségek, akiknek semmi közük a sportághoz, de kormányzati kapcsolataikon keresztül hátha hoznak pénzt. Hihetetlen, hogy ebben a rendszerben az úszóknál hogyan tudott csúfosan megbukni Bienerth Gusztáv.
Minden adott volt, a díszpáholy is megtelt, de pontozásos sportágban, hazai rendezésű vébén nem sikerült érmet nyeriük a magyar dzsúdósoknak.
Priskin durva szabálytalansága nagyot alakított a meccsen, amin a portugálok egyre kevésbé akartak focizni. Magyarország-Portugália 0-1.