Azért a Felcsút kimaradt a gúnyolódásból.
Bencsics Márk kommentátorral, magyar amerikaifoci legendával beszélgettünk az idei Super Bowlról, Taylor Swiftről, a sport hazai helyzetéről és még arról is, hogy mikor lesz NFL-meccs Budapesten.
Nagy franc! De nem ő volt az első.
Az egykori brazil válogatott focista magát környékbeli pétanque-játékosnak kiadva leitatott, bántalmazott és megerőszakolt egy nőt egy barcelonai klubban.
Takács Tamara az egyik legígéretesebb magyar kajakos volt, de a visszatérése után nem tudott bekerülni a válogatottba.
Ami történt, az nem tartozik a nyilvánosságra – ismerte el a konfliktust Thomas Tuchel vezetőedző.
Állítólag 5 évre szól. Durván a felét keresheti annak, amit Párizsban.
2021-ben adott interjút a Magyar Nemzetnek, ami után „meghurcoltatás, elbocsátás és megbélyegzés várt rá”.
8-7 lett a vége, de az olimpiai kvótát így is megszerezte már a csapat.
Korábban még sosem nyert világbajnoki érmet magyar úszó ezen a távon.
Ötméteresekkel győzött a csapat a görögök ellen.
Promes nemcsak finanszírozta a közel másfél tonna kokain beszerzését, de meg is szervezte a szállítást. Lehet, hogy soha életben nem hagyhatja el Oroszországot. De ezzel sem ő a legdurvább bűnöző a topfutballban.
Ugyanis öngólnak minősítették.
Átlagosan 123,4 millióan.
Ötméteresekkel Hollandiát verte a csapat a dohai világbajnokság negyeddöntőjében.