A második félidő 60 percig tartott. És megint Dél-Korea ellen estek ki, ahogy a 2018-as férfi vébén is.
Mint kiderült, Szomália nem is küldött Kínába versenyzőt női 100 méteren.
Rosszindulatú bőrdaganatot műtöttek ki az ultrafutó combjából, történetét azért osztotta meg, hogy másokat is figyelmeztessen a betegségre.
Hármat rúgtak újra, de most kaptak is. Aztán a 11-es párbajban lenyomták a Haeckent.
Hamar világhírű lett a sprinterek között cammogó Naszra Abukar. Sajnos kiderült, hogy egy szomáliai sportvezető unokahúga.
Messi könnyebben lesz pótolható, mint a gyönyörű olasz kapus.
A 200 méter pillangó olimpiai bajnoka és világcsúcstartója egy podcastben beszélt mély hullámvölgyéről, ami miatt kihagyta a világbajnokságot.
Tíz napja fut, és egy mentőautó ára már majdnem össze is jött.
A svéd NATO-csatlakozás őszig a kispadon marad.
Van, ami szerencsére nem változik a magyar fociban.
Ezúttal nem Lando Norris, hanem egy tábla volt a tettes.
A döntőben a franciákat verték 45:38-ra úgy, hogy a hetedik asszóig, 33:33-ig nem vezettek. A győzelemmel sikerült megvédeniük a világbajnoki címüket.
Sós Csaba szerint ha ott van Milák, a csapat nyerhetett volna még egy-két aranyat, de „ez sem fedné el teljesen a dolgokat”.
10 légiós bevetésével nyert a Felcsút Diósgyőrben.
Vogel legyőzhetetlen volt a kapuban.