szexizmus

„Mentődolgozóként nem feltétlenül tudok azonosulni azzal, hogy aktívan népszerűsítik a bajtársaim szexuális tárgyiasítását”

A mentősök új munkaruháját népszerűsítő videóban négy irodista nő a hajukat csavargatva és a ruhájukat igazgatva legyezi magát, miközben előttük öltözik át egy mentős.

Mészáros Juli
szexizmus

„Nőként is azt kell hogy mondjam, rendkívüli módon illett rá a »hisztis« kifejezés” – írja Hajdúnánás alpolgármestere az ellenzéki frakcióvezetőről

„Azt szeretném képviselőasszony szívére helyezni, hogy karácsony közeledtével tudjunk megbocsájtani egymásnak a városunkért, városunk fejlődéséért” – kéri Nagyné Legény Ildikó.

Herczeg Márk
szexizmus

Japán kormánypártja szívesen látna az üléseken több nőt, csak ne szólaljanak meg

Mostantól nők is részt vehetnek a fontosabb üléseken, de csak megfigyelőként.

Mészáros Juli
szexizmus

Lemondott a tokiói olimpia szervezőbizottságának elnöke

Szexista megjegyzése miatt.

Fődi Kitti
nők

Végre valami, amiben 2016 jobb volt az előző éveknél

Egyre rövidül a lista az év legbunkóbb megjegyzéseiről, performanszairól. A média, sport és a politikai élet nagyjai közül néhányan azért idén is emlékezeteset alkottak.

Feminfo
szexizmus

Férfias játék, asszonyi kötelesség

Minden hétre jut egy-egy újabb szexista reklám, Facebook-játék, PR-akció és hirdetés. Tényleg ezzel lehet eladni Magyarországon?

Feminfo
szexizmus

A véleménydiktatúra 2015-ös áldozatai

Nem Kovács Ákos az egyetlen, akinek 2015-ben sokba fájt egy sokakat sértő nyilatkozat.

Feminfo
szexizmus

2015 legőszintébb emberei, akik még ellenállnak a feminista véleményterrornak

Nem úgy értettem, csak egy vicc volt, hát mit kell mindenen behisztizni?

Feminfo
szexizmus

Meghágták a valóságot a fehérvári huszárok

A nő nem ember, a svédeknél meg a bevándorlók miatt sok a nemi erőszak.

Feminfo
egyenlőség

A szexista trollok mind lúzerek

Semmi kétség, itt a tudományos bizonyíték.

Feminfo
TUDOMÁNY

Szexista, vagy feminista a figaró, aki női vitorlásverseny passzátszelét fújja?

Mi kell egy vitrolásversenyzőnek? Többletpont, ha átöltözik a verseny alatt, és hogy bjútisziget, fodrász és műkörmös várja a kikötőben!

Feminfo
szexizmus

Női edzők férfiak mellett?!

Hát ebből csak a gond lehet: például hogy járnak be a csapathoz az öltözőbe és mi van, ha szerelmi ügyek alakulnak ki, ráadásul egy férfinek csak nem parancsolgathat egy nő!!4

Feminfo
egyenlőség

De a bíróság mindig az anyának ítéli a gyereket!!4!

Kedves emberek, egy éve már, hogy megváltozott a családjogi törvény. Ráadásul ez a mítosz előtte sem fedte a valóságot.

Feminfo
szexizmus

Nagy tisztelői vagyunk az erősebb nemnek

Azért vannak kivételek.

Feminfo
egyenlőség

Basznivaló anya vagy?

Szex, szex, szex…izmus. Tényleg az minősít egy embert, hogy valaki kúrná-e?

Feminfo
szexizmus