Soros György pedig arról írt, hogy csak az EU tudja megtörni a Facebook és a Google fölényét.
Közleményben reagált a vállalat magyar részlege az FBI figyelmeztetésére.
Kitalálja, mit válaszolnál és össze is hozza a választ. Nagy kérdés, mi lesz, ha már csak kizárólag a barátaink telefonján lévő AI-k fognak beszélgetni a mi telefonunkat ellenőrző AI-val.
Ma még csak az ajtót nyitják ki, holnap már focizni is megtanulnak!
Macbook Pro 13"
A kriptovaluták árfolyamának elszabadulásával egyre gyakoribbak lettek az ilyen támadások.
Már tesztelik az új szolgáltatást, amely jelzi, ha valaki képernyőképet készít a storyként megosztott képekről, videókról.
Nem szimpatikus kommenteket lehet majd eltüntetni vele.
Nagy volt a csönd tegnap a három rakétából álló szuperrakéta középső részéről, nem véletlenül.
Élőben követhetjük a Starman névre keresztelt bábu útját a Nap felé.
Főleg a gyerekeket féltik a közösségi oldalak és az okostelefonok hatásától, most felvilágosító kampányba kezdenek.
Túl sok az idős ember és nagyon kevés az ápoló, ezért a japán kormány gőzerővel fogott az ápolás robotosításába.
A kínai vállalatok révén pedig így valószínűleg a kínai kormány is előbb tudott róla, mint az amerikai.
A vendégházban van még önvezető asztal, és a tatami matracok is maguktól a helyükre találnak.
A vállalat arra kéri a felhasználókat, inkább ne telepítsék a kiadott javításokat.