TECH

Az Apple csak a fertőzött iPhone-ok felében képes felismerni a Pegasus kémprogramot

Arra utalnak a jelek, hogy a mobiltelefonos kompromittálás túlmutat az olyan, értékesebb célpontokon, mint a politikusok és aktivisták, és úgy tűnik, a társadalom széles rétegeit érinti a megfigyelés.

Herczeg Márk
TECH

A ChatGPT-t fejlesztő OpenAI hivatalosan is visszautasította Elon Musk vételi ajánlatát

A döntés nem meglepő, a Muskkal épp az OpenAI miatt perben álló Sam Altman cégvezető már korábban megírta, hogy nem eladó a cég.

Haász János
TECH

A Google egykori vezetője attól fél, hogy a terroristák is használni fogják a mesterséges intelligenciát

Arra kéri a kormányt, hogy közelről figyelje a fejlesztést, ugyanakkor ne szabályozzon annyira túl, mint az EU, mert az meg a versenyképességnek fog ártani

Bódog Bálint
TECH

Elon Musk csaknem százmilliárd dollárért megvenné a ChatGPT-t

Mármint az azt fejlesztő céget. Átszámítva ez több mint 38 ezer milliárd forint, majdnem annyi, mint amennyiből a magyar állam idén gazdálkodik.

Haász János
TECH

Ellopták a közmédia híradójának Youtube-csatornáját, az oldal mostanra elérhetetlenné vált

Az eset hétfő reggel vagy délelőtt történhetett, az utolsó m1-es videó, egy időjárásjelentés kora reggel került ki a csatornára, ami mostanra 404-es linkre visz.

Haász János
TECH

Az AI-cég azt kéri, hogy a hozzájuk jelentkezők ne használjanak AI-t a felvételinél

„Szeretnénk megérteni az Ön személyes érdeklődését az Anthropic iránt és szeretnénk értékelni a nem AI-asszisztált kommunikációs készségeit is” – írják az álláshirdetésekben.

Benics Márk
TECH

Ausztrália betiltotta a DeepSeek használatát kormányzati eszközökön

A belügyminiszter szerint a DeepSeek „elfogadhatatlan kockázatot” jelent a kormányzati technológiára.

Haász János
TECH

A Google visszavonta azt az ígéretét, hogy nem használja az AI-t fegyverekhez vagy megfigyeléshez

A cég két vezetőjének blogposztja szerint olyan mesterséges intelligenciát kell létrehozni, amely egyebek mellett „támogatja a nemzetbiztonságot”.

Haász János
TECH

Az OpenAI azt állítja, bizonyítani tudja, hogy a cég modelljével képezte a saját modelljét a kínai DeepSeek

Az ügy azért is érdekes, mert tartalomkészítők épp amiatt perlik az OpenAI-t, hogy a ChatGPT-t engedély nélkül képezte ki az ő cikkeiken és könyveiken.

Herczeg Márk
TECH

Donald Trump szerint az olcsó kínai AI-modell berobbanása figyelmeztető jel az amerikai cégek számára

Az amerikai elnök szerint az érintett cégeknek nagyon kell koncentrálniuk, hogy megnyerjék a versenyt.

Molnár Kristóf
TECH

„Viszonylag profi lehet” – a nemzeti kiberkoordinátor úgy megszakértette az iskolai bombariadós emaileket, hogy ezek után nem kérdés, miért van szükség nemzeti kiberkoordinátorra

Rajnai Zoltán szerint nagy bátorság lett volna otthonról eldobható email-címet regisztrálni.

Haász János
TECH

Az AI-piacot felforgató és súlyos tőzsdei krízist okozó DeepSeek azt állítja: máris súlyos támadás érte

A szolgáltatásra most csak kínai telefonszámmal rendelkező mobilokról lehet regisztrálni.

Haász János
TECH

Egy nap alatt ezermilliárd dollárt söpörhet ki a nyugati tőzsdékről az olcsó kínai AI-modell okozta sokk

A DeepSeek érvelni tudó algoritmusát állítólag hatmillió dollárból fejlesztették, mégis olyasmi eredményre képes, mint az OpenAI legjobb nyilvános modellje. Ha tényleg sikerült ennyiből összehozni, az súlyos kérdéseket vet fel a százmilliárd dolláros AI-fejlesztési programokkal kapcsolatban is.

Horváth Bence
TECH

Van, aki már jól járt a bombariadóval: ez a srác kinyitott egy 290 ezer forintot érő kést a Counter-Strike-ban, amikor suli helyett beült a KFC-be

Az elmaradt tanórák alatt a kaparós sorsjegyek Z generációs verziójával kaszált nagyot egy budapesti fiatal, az ilyen szerencsejátékos funkciók viszont könnyen függőséget okozhatnak.

Kiss Bence
TECH

Szigorúbban vizsgálja az Európai Bizottság Musk platformjának algoritmusát

Az X súlyos bírságra számíthat, ha nem tartják be a digitális szolgáltatásokról szóló európai uniós jogszabályokat.

Czinkóczi Sándor
TECH