Ha ezer dollárt küldesz, kétezret kapsz vissza - ez az üzenet jelent meg egy sor híres ember oldalán. Az utóbbi idők legnagyobb hackertámadása söpört végig a Twitteren.
A Facebookon terjedő gyűlöletbeszéd miatt indított hirdetői bojkott Zuckerberg szerint csak PR-fogás.
Még teljesen üzembe sem helyezték, de máris használják a koronavírus-kutatásokban a több mint 415 petaflops teljesítményű Fugakut, de nem biztos, hogy sokáig maradhat világrekorder.
A diákok, szülők és tanárok szeme láttára végzett önkielégítést, nyomoznak utána.
De nem szabad belőle fegyvert csinálni.
Oroszországban 2020-ban már nem szégyen, hanem dicsőség az 1984-ből meríteni.
A dubaji rendőrség tesztje nem a tervek szerint alakult.
A jövőben is így tesznek majd minden olyan náluk tartott rendezvénnyel, amelyet a kínai kormány illegálisnak tart - közölték.
Eddig egy hashtag is elég volt töröljék a profilt.
Úgy tűnik, hogy nem mindenről lehet beszélni a járvány alatt hirtelen nagyon népszerűvé vált videocset-alkalmazáson.
Csillagászok és tudósok attól tartanak, hogy a 12 ezer műholdasra tervezett Starlink miatt búcsút mondhatunk a csillagos égnek abban a formájában, ahogy eddig ismertük.
A Google szerint semmi törvénytelen nincs ebben, ők előre szólnak az esetleges adatgyűjtésről.
Washington ezt nagyon szerette volna elérni, de a britek sokáig vonakodtak.
A valóság az, hogy annál is sokkal látványosabbak. Most teszteltek egy hadihajóra szerelt amerikai lézerágyút és kiderült, hogy az élet legnagyobb rendező.
4 kilométert tett meg magyar közútakon a monstrum, ami egyébként egy vegyi üzem egyik berendezése, és Tiszaújvárosig kellett gurulni vele.