A Dear White People arról szól, milyen 2017-ben fekete diáknak lenni egy menő amerikai egyetemen. Sok szempontból nagyon távoli, mégsem lehet abbahagyni
Kisebb spoilerek, és erőszak, erőszak, erőszak.
10 új részt rendeltek meg belőle.
Nem elég, hogy szembesülniük kell a brexittel és Trumppal, még azt is fel kell dolgozniuk, hogy gyakorlatilag azonnal kikerültek a tévéadásból.
Sváby András az új műsorával még a TV2-t is lenyomta.
A TV2 fideszes propagandatévé műsorvezetője a héten nagyon igyekszik bemutatni, hogy fogalma sincs, mi a munkája.
Miért rúgjátok hasba az ápolót? - kérdezi Kiss Tibi.
Nem készültek róla fotók, nem tudjuk hányan mentek el rá, de két éjszakát töltöttek miatta az országban.
Minden oké?
A lengyel megbízott szerint 2018-ban Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia közös, angol hírtévét indíthat. Éppen Orbán egyik mondata miatt vágnának bele nagyon hamar.
Azaz hitelre, de tulajdonképpen ingyen. Bayer Zsolt és barátai megint megszakértették az egész világot.
Az új vígjátéksorozat, A mi kis falunk a szokásos magyar hibába esik: fullba nyomja a kretént. Mint az Üvegtigris. Ezért aztán nézhetetlen.
A 4. évad 19. és 20. része már elérhető.
A hal(l), ami a nappali, ami a konyha.
Elpusztult Január, a gólya? Hát, ez van.