Történelem

Nem a Pride volt az egyetlen felvonulás az Andrássy úton, a pozsonyi csatáról is most emlékeztek meg az ősmagyar hagyományőrzők

A sokszínűség napja.

Czinkóczi Sándor
történelem

8 egykori chilei katonatisztet ítéltek 15 év börtönre Víctor Jara brutális meggyilkolásáért

Az énekest, költőt és rendezőt 1973. szeptember 16-án végezték ki. A gitáros kezeit puskatussal szétverték, és agyba-főbe ütlegelték, majd a 44 golyóval átlyuggatott holttestére egy temető közelében találtak rá. Pinochet bukása után Jaráról nevezték el a hírhedt stadiont.

Herczeg Márk
bűnügy

Ilyen a világon nincs: ahelyett, hogy odaírták volna Pruck Pál nevét az őt ábrázoló falfestményre, inkább lefestették az egészet

Schmidt Máriáékat bíróság kötelezte arra, hogy Dózsa László neve helyett Pruckét tüntessék fel rajta. Őszig kapták meg a falat Zuglótól, de inkább most lefestették az egészet fehérre, így a pesti srác neve nem kerülhetett ki rá.

Herczeg Márk
Budapest

Vulkanikus erejű helyreigazítás: mégsem egy kő taglózta le a „legpechesebb pompeii férfit”

Pedig az esettel olyan könnyű volt azonosulni, hogy 2000 évvel később is mém lett belőle. Aztán előkerült a koponya.

plankog
történelem

Az UNESCO a córdobai kalifátus székhelyét és az ivreai Olivetti-féle iparnegyedet is rátette világörökségi listájára

Japán és koreai templomok is védve lettek.

Herczeg Márk
Történelem

„A miniszterelnök-csere a megoldása a forintválságnak” – mondta Orbán 274 €/Ft-nál 2008-ban

Szerencsére azóta jött az illiberalizmus, amiben már az se gond, ha 328 forint egy euró.

Herczeg Márk
történelem

Új gibbonfajt fedeztek fel az első kínai császár nagymamájának sírjában

Persze már kihalt, csak a csontváza lett meg.

Sarkadi Zsolt
Történelem

Végre valami, amiben egyetérthetünk a Fidesszel: Csurka Istvánnak mindig, mindenben igaza volt!

Az egykori MIÉP-vezér és próféta pontosan látta a helyzetet, a jövőt. Például leleplezte a gyilkos tiszaeszlári zsidókat, lebuktatta a zsidó Kádár-rendszert megmentő zsidó rendszerváltást, és írt a Fideszt támadó Izraelről. Igazságot Csurkának!

Herczeg Márk
csoda

Elárverezik Napóleon waterlooi kalapját

Legutóbb 1,9 millió euróért ment el az egyik bicornja.

Czinkóczi Sándor
Történelem

A rómaiak attól szenvedtek, hogy a napóra diktálja az életük ritmusát

Gyorsuló világuk gyűlölt szimbólumát látták benne.

Király András
Történelem

Ha van egy jó képed a rendszerváltásról, küldd el a levéltárnak!

Várnak minden dokumentumot Nagy Imre kivégzésének évfordulójáról és más 1988-89-es ellenzéki megmozdulásokról.

Urfi Péter
Történelem

Einstein szerint a rasszizmus a fehér ember betegsége, pedig a jelek szerint ő is ebben szenvedett

"Kár volna, ha ezek a kínaiak kiszorítanának minden más fajt, a magunkfajtának már maga a gondolat is kimondhatatlanul sivár" - írta eddig csak szűk körben ismert útinaplójában.

Király András
Történelem

Trump szerint elképzelhetetlenül jó volt a találkozása Kimmel

Na, ez vajon mit jelent? Az biztos, hogy valamit aláírtak. Hogy mit, azt elvileg hamarosan elárulják.

Király András
külföld

Egy magyar történész kiderítette, hogy a volt ciprusi elnök évekig az ÁVH ügynöke volt, majd 1959-ben Kornai Jánosékról jelentett

A most 87 éves Jorgosz Vasziliu kommunista menekültként az 1950-es éveket Magyarországon töltötte, majd kiábrándult, és egy „ellenforradalmi” tanulmány Londonba csempészéséért két napra letartóztatták. De azt csak most tárta fel Markó György, hogy a későbbi államfő volt a Rákosi-korszakban a kémelhárítás, a Kádár-rendszerben meg a BM „Gergely” fedőnevű ügynöke.

Herczeg Márk
Történelem

A bíróság kimondta: az 56-os fotón nem Dózsa László, hanem Pruck Pál szerepel

A bíróság a 6. napon ítéletet hozott a perben, amit a pesti srác lánya indított a Schmidt Mária vezette közalapítvány ellen, hogy tüntessék el a csaló Dózsa László nevét a plakátokról, és kérjenek bocsánatot.

Herczeg Márk
Történelem