Történelem

Végre kiderült, mi volt Teleki Pál búcsúlevelében

Ez végleg cáfolja a miniszterelnök haláláról az elmúlt években terjedő hülyeségeket, kezdve a meggyilkolásáról szóló összeesküvés-elmélettel.

Király András
történelem

Politikailag neccesnek tartották a Csillagok háborúját, ezért Magyarországon először csak illegális vetítéseken lehetett megnézni

Egy szigorúan titkos jelentésben számoltak be egy botrányba fulladt Star Wars-buliról.

Czinkóczi Sándor
FILM

Muzeális értékű videó került elő: elkapták a pillanatot, amikor Rogán Antal megsejti, hogy be fog jönni az élet

Megrázó felvétel a kilencvenes évek legmélyéről: egy fiatal közgazdászhallgató, Rogán Antal elmosolyodik, és elmondja, egy kis szerencsével mire juthat.

plankog
Történelem

Megtalálták a koncepciós per után kivégzett Sándor István földi maradványait

A Rákosi-korszakban jeltelen sírba temették, de hosszas kutatómunka és DNS-teszt alapján megtalálták. Ferenc pápa 2013-ban engedélyezte, hogy a szalézi szerzetest boldoggá avassák.

Herczeg Márk
történelem

A Belső elhárítás jelenti, hogy a Soros Alapítvány demokratikus, alternatív mozgalmakat akar támogatni

1989-ben.

Sarkadi Zsolt
Történelem

Bronzkori kisgyermek maradványaira bukkantak Bácsbokod határában

Szarmata és Árpád-kori településrészletek is előkerültek.

Király András
Történelem

Férfi volt az Árpád-kori sírban talált „böszörményi boszorkány”

Befejeződött a Hajdúböszörményben talált emberi maradványok vizsgálata.

Rényi Pál Dániel
történelem

Az interneten is elérhetőek Rákosi száműzetésben írt levelei

Ki akarta járni, hogy visszatérhessen, mert hazafinak tartotta magát, és úgy érezte, Magyarországon kell meghalnia.

Czinkóczi Sándor
Történelem

Ferenc pápa kutathatóvá teszi a titkos archívum egy részét, hogy tisztázódjon XII. Piusz szerepe a holokausztban

A Vatikán eddig azt állította, hogy bár nyilvánosan nem lépett fel a zsidók lemészárlása ellen, de titkokban segítette őket.

Urfi Péter
Történelem

Mostanra zseni lett Kossuth bűnbakja

Ha egy éves csúszással is, de legalább megnyílt a kiállítás, ami szerint csak Kossuth és a kommunisták árulózták Görgeit.

Haszán Zoltán
Történelem

Nácik által lemészárolt zsidók tömegsírjára bukkantak Belarussziában

Bresztben egy építkezés közben került elő 730 ember holtteste.

Tbg
Történelem

48 magyar is jogosult a Hitler-nyugdíjra

Világszerte több mint 1800-an részesülhetnek ebből a német állami juttatásból.

Tbg
Történelem

A kommunizmus áldozatainak emléknapján megnyitották egy III/III-as ügynök emlékkiállítását

Novák Dezső az olimpiák történetének legsikeresebb focistája volt, egyben 1967 és 1981 között Nemere fedőnéven besúgó.

Herczeg Márk
futball

Lágy nyugati szellőket és fagyos keleti légréteget ígért, másnap letartóztatták

Tanulságos történet arról, hogyan lett még a meteorológusból is rendszerellenes elem az állampárti időkben.

Albert Ákos
Történelem

Magyar temetőt találtak Kazahsztánban

A Vörös Hadsereg többszázezer magyart hurcolt el a második világháború végén.

Urfi Péter
Történelem