TUDOMÁNY

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma azonnali jogvédelmet kért a HUN-REN kutatóintézetek elcsatolása ügyében

Értesüléseik szerint jogellenesen kívánják bejegyeztetni az Eötvös Loránd Tudományegyetem alapító okiratának módosítását.

Haász János
TUDOMÁNY

Matolcsy egykori emberének elutasították a doktori pályázatát, azóta már beszántaná az MTA-t

Lentner Csaba az MTA legnagyobb kritikusa Schmidt Mária mellett, de a személyes sértettségből indult ügynek komoly következményei lehetnek a magyar tudományos életre.

Inkei Bence
TUDOMÁNY

Még annál is keletebbről származhatunk, mint ahogy a legelvetemültebb keletmániások gondolták

Harvardi kutatók genetikai bizonyítékokat találtak arra, hogy az uráli nyelvek beszélőinek ősei kb. 4500 évvel ezelőtt Északkelet-Szibériában, a mai Jakutföldön éltek, jóval keletebbre, mint korábban gondolták. Mára genetikailag teljesen elvesztettük a jakutföldi örökséget, de a honfoglalók őseinkben még megvolt.

Takács Lili
TUDOMÁNY

Kapu Tibor elhagyta a Nemzetközi Űrállomást

Délután egy óra után indulnak csak vissza a Földre az Axiom-4 küldetés űrhajósai.

Keller-Alánt Ákos
TUDOMÁNY

Keveset olvasunk, és ez közelebb hozza a demokrácia végét

Egyre kevesebben olvasnak könyvet, és ezzel egy sor olyan képességét veszíti el az emberiség, ami hozzájárult a modern társadalmak és demokráciák létrejöttéhez.

Keller-Alánt Ákos
TUDOMÁNY

Nem tudni, mikor térhetnek vissza Kapu Tiborék

A Nemzetközi Űrállomásról nézve ezekben a napokban sosem megy le a Nap, ami túlhevüléssel fenyeget, ezért ilyenkor nem indítanak és fogadnak űrhajókat.

Szily László
TUDOMÁNY

„Jogod van egyébnek lenni, és a társadalom meg a hatóságok előtt is vállalni ezt”

Mitől lesz valaki meleg? Hány nem van? Miért veszélyes, ha túl könnyű megváltoztatni? Miért kell kiállni az interszex emberek mellett? Miért tudományellenes a magyar Alaptörvény? Interjú Falus András genetikussal.

Kolozsi Ádám
TUDOMÁNY

Bő ötven év alatt 4 Celsius-fokkal lett melegebb a Velencei-tó vize

A sokkoló ütemű vízmelegedés következményei: csökkenő vízszint, romló vízminőség. A szakértők szerint azonnali beavatkozásra volna szükség.

Haász János
TUDOMÁNY

Magyar világszenzáció: olyan, mindig a talpára billenő testet épített egy diák és a professzora, amilyennek a létezését eddig elméletben sem sikerült bebizonyítani

18 évvel a Gömböc után itt a Bille. Négy lapja van, mégis mindig a talpára áll. Már az óriási lett volna, ha csak azt tudják bebizonyítani, hogy elvben készíthető ilyen, de ráadásul meg is csinálták.

Szily László
TUDOMÁNY

Francis Fukuyama A történelem vége óta nem dobott ekkorát: megmutatta az undorító billentyűzetét

Az amerikai politológus 72 évesen is érzi a korszellemet.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Az ELTE helyett az MTA-nak adná vissza kutatóintézeteket a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete

A dolgozói fórum szerint az átszervezés terve kidolgozatlan, rögtönzött, tovább növeli a kutatóhálózat dolgozóinak egzisztenciális bizonytalanságát.

Czinkóczi Sándor
TUDOMÁNY

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma követeli a négy kutatóintézetet kiszervező „átgondolatlan, szakmaiatlan és inkompetens” kormányzati terv visszavonását

Elutasítják a kutatóhálózat szétdarabolására irányuló intézkedéseket.

Molnár Kristóf
TUDOMÁNY

Akitivizálódott az MTA vezetése, közleményben jelzik, hogy szívesen átvennék a négy kutatóintézetet, amiket az ELTE-re kényszerítene a kormány

Finoman azt is jelzik, hogy tudják, a szemükbe hazudott a HUN-REN vezetője.

Szily László
TUDOMÁNY

A NASA drámai változást vett észre, egyre gyakoribbak és hosszabbak az aszályok és az áradások, amire nincs felkészülve a világ

Meredeken nő a szélsőséges időjárási események gyakorisága és intenzitása.

Székely Sarolta
TUDOMÁNY

Szabadon engedték az Egyesült Államokban a békaembriók csempészésével vádolt orosz tudóst

Óvadéki tárgyalás végén engedték ki Kszenyija Petrovát a szövetségi őrizetből, a tárgyalása június 18-án lesz.

Székely Sarolta
TUDOMÁNY