A kokaint viszont nem annyira szerette.
És nem találtak semmilyen lényegi összefüggést a felnőttkorban kialakuló testi-lelki betegségekkel.
Ritkán adódó látvány.
Ugyanazokat az arcizmokat és ugyanúgy használják az arcuk mozgatására.
Már egy üres csipszeszacskóval is le lehet hallgatni egy beszélgetést. A tudomány túl messzire ment!
Az epilepsziás rohamok enyhítésére szánt Spritam a technológiának hála sokkal gyorsabban szívódik fel, ami elég fontos azoknak, akik éppen rohamot kapnak.
Tartsák nyugodtan hűtőben a paradicsomot.
Kifejlesztettünk - mi, emberiség - egy újfajta járást, ami alkalmazkodik ahhoz, hogy leszegett fejjel a telefonunkba bámulunk.
Ezt a másfél méteres húsevő növényt itt ni. Őrült világ!
A Szent András törésvonalról már mindenki hallott, és rengetegen aggódnak miatta. Pedig van egy másik, ami sokkal, de tényleg nagyon sokkal veszélyesebb.
Izraeli kutatók a Galileai-tenger partján találtak árulkodó nyomokat, például sarlópengéket és őrlőköveket.
A most felfedezett bolygó, A Kepler 452B szilárd sziklabolygó, ami a napja lakható zónájában kering.
Semmi kétség, itt a tudományos bizonyíték.
Újabb képeket mutatott be a NASA a Naprendszer legvégéből.