Nagy a baj
A tervezőkből, búvárokból és festőből is álló csoport olyan gátat tervezett, ami él, egy kis beton kell hozzá, a többit a természet elintézi.
A szőrös gézengúzok könnyen katasztrófává tudják varázsolni az ünnepeket. Szerencsére a 444 DIY-klubja ismét az Ön és az Ünnep és nem utolsósorban a Macskák pártján áll. Lapozzék!
Utoljára 76-ban a szovjetek jártak arra. A Jáde 24 óra múlva indulhat el a Szivárvány-öbölben körülnézni.
Az elnök személyesen gratulált a tudósoknak és a majomnak. Ez már a második perzsa majom, amelyik megjárta a nagy fekete sötétséget, persze ha hinni lehet az iráni állami hírügynökségnek.
Egymásra csúsztatott térképek, halálbüntetés ateistáknak, túlnépesedett területek. Érdekesebb friss térképek gyűjteménye!
A Juno az első űrhajó, ami felvette a keringőt.
Végre egy olyan hír, hogy nem pusztul majd ki az emberiség.
Az egyik képet a Nemzetözi Űrállomáson dolgozó űrhajósok készítették az ablakukból. A másikat én. De melyik-melyik? Segítségnek itt van még ez a videó is, amit az űrben csináltak, és elég jó lett.
Már csak órák vannak hátra a határidőig - sikerül-e Magyari Lillának időben befejeznie doktori disszertációját? Az évszázad élő közvetítése, egyenesen Hollandiából. Ha elütést lát, mindenképp szóljon!
A zombielmélet már a nemzetközi kapcsolatok tudományát is megfertőzte. Ha kitör a járvány, együtt tudnak majd működni az államok? Hogy megy majd a visszatelepítés? És mit szólnak a feministák?
Ne nevessenek, a férfiak 5-10 százaléka szenved a latinul Induratio penis plasticának, angolul pedig Peyronie's disease-nek nevezett szindrómától, amit a feltételezések szerint a péniszt ért trauma után a pénisz belsejében kialakult, szövetesedő seb okozhat.