Az javasolta, hogy az állam vonuljon ki az MTA finanszírozásából, és vegye vissza (szinte) minden vagyonát.
A Nobel-díjas fizikus szerint „a tudománynak a haladás és a megértés erejét kell szolgálnia, nem pedig szenvedést és pusztulást okozó cselekedetekben kell bűnrészesnek lennie”.
Újabb információk derültek ki a világ leghíresebb hajójáról egy digitális szkennelésnek köszönhetően.
A Trump-Musk duó ideológiai és költségcsökkentési alapon is nekitámadt a tudományos intézményeknek. A kutatók nagy része kivándorlást fontolgat, Európa és Kína dörzsöli a tenyerét. A tudósok attól tartanak, hogy egy 80 éves amerikai stratégia érhet véget, amivel odalehet az ország gazdasági, védelmi, hírszerzési és más előnye is.
Tuka Béla liberális magyar jogtudós volt, de Trianon után hirtelen ráeszmélt, hogy valójában harcias szlovák nacionalista - miközben titokban a magyar állam ügynöke volt. Hogy lehetett belőle szlovák miniszterelnök, miután lebukott? Kollai István történész írása.
Pénzzel és könnyített papírmunkával csalogatnák ide a Trump-árvákat.
Egyelőre 50 és 90 méteres átmérő közé tippelik, a James Webb pontosabb adatokkal szolgálhat.
Óriási kár, hogy már nem működik.
A lelet a szakértők szerint a kréta korszak végéről származik, egy hal nem tudta megemészteni a tengeri liliomot.
Az Ozempic és a Wegovy jó lehet a keringésnek, csökkentheti a demencia és a skizofrénia kialakulásának kockázatát, ugyanakkor vannak negatív mellékhatásai is.
Az ELTE Pszichológiai Intézete indított kutatást, hogy kiderüljön, mi motiválja az embereket a túlzott munkavégzésre. És most egy anonim kérdőív kitöltésével lehet segíteni a munkájukat.
Az MTA Lendület programjának egyik kutatócsoportja öt évig vizsgálta a munkaidő-csökkentés lehetséges módjait és formáit. Antal Miklós, a csoport vezetője szerint olyan új víziót kerestek, ami távolabb visz a környezetileg fenntarthatatlan fogyasztói kultúrától. Interjú.
Geoffrey Hinton ma már 10-20 százalékra teszi ennek az esélyét. A technológia ugyanis gyorsabban fejlődik, mint arra ő számított.
Magyar tudósok találták ki azt az új tudományágat, ami úgy tanítja a robotokat, mintha kutyák lennének. Az etorobotikusok meg is rendezték az első akadályversenyt, ahol az ázottkutyaszagot árasztó valódiak fémből készült kollégákkal csaptak össze.
A javaslat az átalakításhoz kötné a béremelést, az ingatlanvagyont a Magyar Tudományos Akadémiától a Kutatási Hálózathoz szervezné át, az intézményvezetők jogkörei csorbulhatnának.