TUDOMÁNY

Ha másnak jó, nekem nem – miért veszélyes, ha túlságosan elterjed a zéró összegű gondolkodás?

Miért zavar minket, ha másoknak is jól megy? Átfogó kutatásban vizsgálta meg négy amerikai közgazdász, hogy kik hajlamosabbak zéró összegű keretben látni a világot. A jobb- és a baloldali tábor ebben összeér.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

Nem ébredt fel az indiai holdjáró a kéthetes holdi éjszaka után

Próbálták megóvni a mínusz 250 fokos hidegtől.

Szily László
TUDOMÁNY

Folyamatosan távolodik a Hold a Földtől*

200 millió éven belül már 25 órából fog állni egy nap.

Fődi Kitti
TUDOMÁNY

Szinte tökéletes embriómodellt építettek petesejt vagy sperma felhasználása nélkül

Őssejtekből négyféle sejttet növesztettek, majd összezárva magukra hagyták őket. Az eredmény megtévesztésig olyan lett, mint egy 14 napos emberi embrió.

Szily László
TUDOMÁNY

Néhány éven belül akár 5-ös erejű földrengés is lehet Magyarországon

Vagy akár ennél nagyobb is, mondta Harangi Szabolcs geológus, az ELTE egyetemi tanára. De konkrétan előrejelezni továbbra sem lehet ezeket.

Haász János
TUDOMÁNY

Újabb riasztó adat a klímaváltozásról: egy év alatt 115 méterrel magasabbra került a 0 fokos határérték Svájcban

A legfrissebb mérés szerint 5299 méteren érte el a hőmérséklet a fagypontot.

Haász János
TUDOMÁNY

A mesterséges intelligencia már mellrákot is diagnosztizál

Egy kísérlet szerint közel vagyunk ahhoz, hogy az AI-t a rákdiagnosztikában is bevethessék. Ezzel csökkenthető lenne a sok országban fellépő radiológushiány.

Kaufmann Balázs
TUDOMÁNY

Feltámasztottak egy 46 ezer éves férget

Hadd ne mondjam, milyen hollywoodi sztorik kezdődnek így!

Király András
TUDOMÁNY

Harvardi tudósok: az olívaolaj fogyasztása 28 százalékkal csökkentheti a demenciához köthető halálozás kockázatát

Napi egy kanál is javíthat az esélyeken.

Dienes Gábriel
TUDOMÁNY

Újabb uniós kutatási programból zárták ki az alapítványi fenntartású egyetemeket

A folyamatban lévő együttműködésekből is kirakják a magyarokat, ráadásul azonnali hatállyal.

Benics Márk
TUDOMÁNY

A Terminátorral érvelt a kormánybiztos, amikor a mesterséges intelligenciáról kérdezték

Ferencz Orsolya szerint „fennáll annak a veszélye, hogy az emberiség egy művileg megszerkesztett alternatív valóságban éljen”.

Kaufmann Balázs
TUDOMÁNY

A délutáni alvás jót tesz az agynak

Az optimális hatás elérése érdekében délután maximum fél órát szabad aludni, állítják a kutatók.

Benics Márk
TUDOMÁNY

Novák Katalin: A tudósok feladata feltárni a tudományos igazságot, a közösség tagjai pedig eldönthetik, élni akarnak-e vele

Képesnek kell lennünk lemondani is egy tudományos lehetőségről, ha úgy ítéljük meg, hogy a közösség számára több kárt okozna, mint előnyt – mondja a köztársasági elnök.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Szintetikus emberi embriót állítottak elő, spermiumokra és petesejtekre nem volt hozzá szükség

A fejlemény sokat segíthet a genetikai rendellenességek kutatásában, de komoly jogi és etikai dilemmákat is felvet.

Gazda Albert
TUDOMÁNY

Átnevezik az MTA-tól elhappolt Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot, de nem mondták meg, miért

Mostantól Magyar Kutatási Hálózatnak hívják a kutatóintézeteket tömörítő állami szervezetet.

Solti Hanna
TUDOMÁNY