TUDOMÁNY

26 hónapot késhet a NASA Marsra küldött szondája, ha nem sikerül a jövő hónapban elindítani

A NASA szerint sikerülni fog.

Sarkadi Zsolt
tudomány

Embriószerű kísérleti modellt hoztak létre emberi őssejtekből

Azért, hogy tanulmányozhassák az emberi fejlődés egyik korai szakaszát, amit eddig nem sikerült közvetlenül megfigyelni.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Mit tanulhatunk a járvány elleni védekezés eddigi hibáiból?

Most, hogy már az Egyesült Államokban is lecsengőben van a járvány, 11 amerikai járványügyi szakember értékelte az első körös tapasztalatokat.

Király András
TUDOMÁNY

Akár hónapokra is kiüthet a koronavírus

Mind hallottuk már, hogy a koronavírus főleg az időseket és a betegeket fenyegeti, a fertőzöttek 80 százaléka legfeljebb enyhe tünetekkel vészeli át. De mi van, ha ezek az enyhének nevezett tünetek hónapokig tartanak? Több ezren szenvednek a világban hosszú hetek óta úgy, hogy a statisztikákban meg se jelennek, mert nem szorulnak kórházi ellátásra.

Király András
TUDOMÁNY

A WHO most már kifejezetten ajánlja a maszkviselést

Csaknem fél év után változtattak korábbi álláspontjukon, most már azt mondják, hogy a maszk "akadályt jelenthet a fertőzőképes cseppeknek".

Király András
tudomány

Győrfi Pál zászlót bontott a fél Európára kiterjedő Giga-Magyarország-koncepció mellett, aztán sajnos meggondolta magát

Pedig jól nézett ki Óriás-Magyarország.

Szily László
tudomány

Tartós szövődménynek tűnik a covid-betegség egyik egzotikus tünete

A szaglás és ízlelés elvesztése az enyhe covid-betegségben szenvedők csaknem 90 százalékánál jelentkezett. A legtöbbjüknek a betegség múltával se tért vissza az íz- és szagérzékelése.

Király András
TUDOMÁNY

Felrobbant a SpaceX kísérleti rakétája

Dél-Texasban tesztelték a Mars-expedícióra tervezett Staship SN4-et. Megsemmisült.

Uj Péter
tudomány

Hónapokkal vetheti vissza a járvány legyőzését a vakcinanacionalizmus

Bár még nincs oltóanyag a koronavírus ellen, már most érdemes kitalálni, hogy ha lesz, hogyan osszuk szét. Mert nem az a legértelmesebb módja, ha gazdag és önző országok kiskamaszai kapják az első adagokat, mondjuk más országok egészségügyi dolgozói helyett.

Király András
tudomány

Hatodával csökkent a bolygó szén-dioxid-kibocsátása a karanténintézkedések csúcsán

A teljes emissziócsökkenés 86 százaléka a szárazföldi közlekedésben, az energiaszektorban és az iparban következett be.

Sarkadi Zsolt
TUDOMÁNY

Magyarországon is megpróbálják szennyvízből kimutatni a vírust

A módszer alkalmas a közösségben terjedő fertőzés kimutatására, így ha újra kirobbanna a járvány, arról már az első tüneteket mutató betegek megjelenése előtt értesülhetnénk.

Király András
tudomány

Biztatóak az első emberkísérletek, működni látszik a koronavakcina

Antitestek fejlődtek az elsőként beoltott nyolc egészséges kísérleti alany szervezetében.

Király András
TUDOMÁNY

A virológus azt kéri, még ne lazuljunk le teljesen

Kemenesi Gábor szerint lehetőleg mindig viseljünk maszkot. Az operatív törzs továbbra is a másfél méteres távolság betartását javasolja.

Király András
TUDOMÁNY

Mennyire alakultak át a szokásaid a járvány miatt? Meséld el az ELTE kutatóinak!

Kérdőíves kutatás indult, hogy kiderüljön, hogyan hat viselkedésünkre a járvány.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

A járvány első hullámát megúsztuk, készülhetünk a másodikra

A fegyelmezetten távolságot tartó magyarok és az időben meghozott korlátozó intézkedések megtették a hatásukat, Magyarországon tán még a népesség egy százaléka se kapta el a vírust. Vagyis nyájimmunitásban kár bízni, de időt nyertünk a felkészülésre a biztosan eljövő második hullám előtt.

Király András
TUDOMÁNY