Orosz utastársaival együtt 220 napot töltöttek a Nemzetközi Űrállomáson.
Kapu Tiborék felkészülése az utolsó szakaszba lépett, a küldetés a tervek szerint már májusban indulhat.
Suni Williams és Butch Wilmore tavaly júniusban indultak letesztelni a Boeing űrhajóját. A tervek szerint nyolc napot töltöttek volna a Nemzetközi Űrállomáson. Ehhez képest az amerikai választást és a karácsonyi ünneplést is az űrben kellett lebonyolítaniuk. Kedden végre visszatértek a Földre.
Putyin különmegbízottja a Roszatom állami nukleáris vállalat fejlesztését is Musk cégével, a SpaceX-szel együttműködve képzeli el.
Butch Wilmore és Suni Williams kilenc hónappal ezelőtt indultak el, hogy 8 napot töltsenek az űrállomáson.
A Boeing gépét mentek tesztelni, végül a SpaceX hozza haza őket.
Hajnalban csillaghullásszerű jelenséget lehetett megfigyelni a lengyel égbolton, amikor a SpaceX rakétája a légtérbe lépett.
Az Axiom Space 4-es missziója 2025 tavaszán indulhat meg a Kennedy Űrközpontból.
Ez a saját eredetünkről árulkodik.
Az jó sok kívánság.
Állapota stabil.
Két hónapot csúsztak a Boeing és a NASA közös missziójának fennakadásai miatt.
A küldetés óriási előrelépést jelent a kereskedelmi űripar számára.
A két űrhajós júniusban indult az ISS-re, ahol egy hetet kellett volna eltölteniük, de azóta is ott vannak.
Hétfőn láthatjuk belőlük a legtöbbet, de már vasárnap éjjel is érdemes figyelni az eget.