A rakétákból a kibocsátás közvetlenül a felső légkörbe kerül, és 2-3 évig is megmarad ott, a víz a légkör felső részében pedig melegítő hatású lehet.
A Taigonauták három hónapos küldetésre indultak az épülő kínai űrállomásra.
A járgányáról is csinált képeket, amivel leszállt a Mars felszínére, meg azért a bolygó felszínéről is küldött pár fotót.
Jeff Bezos annyira felháborodott, hogy a SpaceX nyerte a NASA pályázatát a következő holdra szállás járművének fejlesztésére, hogy addig lobbizott Washingtonban, míg nem akartak neki is adni 10 milliárd dollárt az űrhajós fejlesztésére. Ehhez viszont Bernie Sandersnek is van néhány szava.
A hatkerekű Csuzsung az Utopia Planitia nevű fennsíkon landolt a bolygó északi féltekéjén.
A rajta utazó négy űrhajós 168 napot töltött a világűrben.
Az orosz elnök szerint Oroszországnak méltó módon meg kell őriznie státusát a vezető űr- és nukleáris hatalmak között, mert „az űrágazat egyenesen kapcsolódik a védelmihez”.
Az UNISAT-7 olasz műhold fedélzetéről áll pályára a BME-s oktatók és hallgatók közreműködésével készült 4. magyar műhold, ami a világ első működő, 5×5×5 cm méretű kisműholdjának az ikertestvére.
Azután, hogy az oroszok megsértődtek az amerikaiakra.
A múlt kedden került legközelebb egymáshoz a két égítest, de látványra a jövő kedden lesz a legnagyobb a vörös bolygó.
Ha sikerül megerősíteni a felfedezést, akkor a bolygó az M51-ULS-1b nevet fogja kapni.
Pár perccel a fellövés után már módosítani kellett a terveken, mert az űrhajó elpazarolta az üzemanyagát, így törölték a csatlakozását az űrállomáshoz. Miközben a hiba okát keresték, kiderült, hogy a visszatéréskor porrá égett volna a légkörben. A NASA azt mondja, nem figyeltek eléggé, lényegében azért, mert a Boeingtől más minőséget vártak.
A kínai pártsajtó nem részletezte, hogy pontosan mi történt az űrhajóval.
A 2020 DM4 május elején fog elhaladni a bolygónktól mindössze 7,35 millió kilométernyire.
Nehéz józan paraszti ésszel is felfogható hasonlatot találni arra, hogy mekkora robbanást észleltek a tudósok Földünktől 390 millió fényévnyire.