választás

Mostantól még inkább Orbán körei ellenőrizhetik a választási informatikai rendszert

A T-Systems behúzásával még gyanúsabban Orbán emberei őrködhetnek a választás tisztasága fölött.

Herczeg Márk
POLITIKA

A választási informatikai rendszer későbbi kulcsemberei ott voltak a Fidesz 2010-es eredményváróján

Kicsi a világ. A cég és Havasi Bertalan sem árulta el, hogy mit keresett Orbán Viktorral és Habony Árpáddal közös fotón Arató Dávid és Karlócai Balázs.

Herczeg Márk
POLITIKA

Módosította a választási szabályokat a Fidesz-KDNP

Leszámolnának a kamupártokkal és a sorokkal, rendeznék a határon túli levélszavazók ügyét.

Sarkadi Zsolt
választás

Egy szűk hálózat tartja ellenőrzés alatt a választási informatikai rendszert kiszolgáló cégeket

Volt, aki önmagát ellenőrizte, más pedig egyik fontos cégből ült át a másikba. Egykori belügyesek, KDNP-s képviselők, a fidesz.hu üzemeltetője és két Tiborcz-cég vezetője is felbukkannak az NVI-vel szerződött cégek között.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Fidesz az a párt, amelyet a legnagyobb sérelem ért a szavazatok összesítése alapján

Véli a Fidesz.

Herczeg Márk
választás

Nem ismétlik meg a választást Bogdásán, ahol annyian szavaztak érvénytelenül listán, hogy az összes szavazat 61 százaléka elveszett

A nemzetiségi szavazók mind rossz lapot kaptak, így végül az összes listás szavazatot a Fidesz kapta. A Kúria szerint is jogsértés történt, de úgy értelmezték, hogy a választókerületi eredményt ez nem befolyásolta.

Herczeg Márk
választás

Az NVI pont egy órával előtte szólt a pártoknak, hogy betekinthetnek a választási informatikai rendszerbe

Tehát egy órát kaptak, hogy felhajtsanak egy megfelelő szaktudású informatikust, és odaérjenek a cég telephelyére, hogy egyáltalán vizsgálni tudják, miért omlott össze az egész rendszer.

Herczeg Márk
választás

Megbüntették a pákozdi polgármestert, mert az önkormányzat erőforrásaival kampányolt a Fidesznek

Az NVI-t is felszólították, hogy mindent tegyenek vissza az oldalra.

Czinkóczi Sándor
választás

A Jobbik új választást követel Miskolcon, ahol csak 127 szavazattal kapott ki a jelöltje

A párt szerint a Borsod 1-es választókerületben nem sikerült a szavazást a törvényeknek megfelelően lebonyolítani.

Herczeg Márk
választás

Szijjártó: Ha olyan lenne a választási rendszer, mint a brit vagy a francia, a Fidesznek 85 százaléka lenne a Parlamentben

Fun fact: nem.

Herczeg Márk
választás

Végre megérkezett Balázs szavazólapja a Fülöp-szigetekre

Nem baj, Balázs, majd 2022-ben talán te is szavazhatsz!

Herczeg Márk
választás

Ha valahol az emberek csak pár ezer forinttal többet keresnek, máris rengeteg szavazót veszít a Fidesz

A szegénység és a Fidesz-szavazók szinte kéz a kézben járnak. Budapesten ellenben fordított a tendencia.

Herczeg Márk
választás

Felkerültek a beszkennelt jegyzőkönyvek az NVI honlapjára

Lehet böngészni.

Herczeg Márk
választás

LMP: A választókerületi együttműködés kérdéséből kizárólag a Fidesz profitált

Megkerestük azt az öt, budapesti LMP-s jelöltet, akik visszalépéssel akár meg is akadályozhatták volna a fideszes kétharmadot. A párt szerint „nehéz úgy a demokrácia visszaállításáért küzdeni, hogy az ezt zászlójukra tűző pártok maguk akarják eldönteni, hogy kinek van és kinek nincs joga elindulni egy választáson”.

Herczeg Márk
választás

HVG: Több száz, turistaként viselkedő, magyarul sokszor alig beszélő, határon túli szavazott Csepelre bejelentve

Németh Szilárd 2014 után megint kikapott, pedig a hvg.hu-nak több delegált is arról beszélt, hogy sokszor ugyanabba a lépcsőházba bejelentett, kísérőkkel érkező, külföldön született szavazók érkeztek.

Herczeg Márk
választás