vélemény

Oroszország és Fehéroroszország mutatja az utat: hagyjuk már ezt a szépelgő emberi jogi handabandát!

Moszkvában és Minszkben is megmutatták a hétvégén, hogy a kormányellenes tüntetőkkel szemben nem az emberi jogi hablaty a megoldás.

plankog
vélemény

Miért kell egy emberi lénynek a munkáján felül szörnyűséges dolgokban részt vennie, csak mert egy nagy cégnél dolgozik?

Túlzásoktól sem mentes gondolatébresztő írás a multinacionális vállalati kultúra túlkapásairól. Tragikomikus sorozat, 1. rész.

Herczeg Márk
gazdaság

Az olimpiai pályázat visszavonásának igazi üzenete az, hogy a Fidesz már nem is hajlandó semmilyen demokratikus vitára

Évek óta az olimpiai pályázat az első ügy, amiben a kormány nem tudja erőből lenyomni az akaratát az emberek torkán. Csak vitatkozniuk és érvelniük kellene, de ők inkább duzzogva felborítják a sakktáblát.

Sarkadi Zsolt
vélemény

Enyedi Ildikó belemart Lánczi Tamás etető kezébe

Mégis hogy képzeli egy közpénzből művészkedő művész, még ha aranymedvés is, hogy beszólogat?

Rényi Pál Dániel
vélemény

Orbán azért buzizik a parlamentben, hogy megmutassa: ő egy közülünk

A korrupciós vádakra férfiszoknyázással vágott vissza. De ez nem csak egyszerű odacsapás volt Vonának. Trump, Putyin és a többiek ugyanígy állítják saját szolgálatukba a suttyóhumort, hogy az elit csúcsáról lázadjanak az elit ellen.

plankog
vélemény

Az asztalra rá lett csapva

A 266 151 aláírás talán 2010 óta a legnagyobb ellenzéki siker. Erre akár még építeni is lehet.

Bede Márton
vélemény

Mondja már meg valaki, hogy Tállai András hogy lehet még mindig a NAV elnöke!

Egy normális országban reggel már el se kellett volna indulnia otthonról, annyira egyértelmű volna, hogy nem maradhat az adóhatóság elnöke, ha közben adótanácsadócégeknek fusizik. De ez itt Magyarország.

Király András
vélemény

Három dolog, amit az oktatási rendszer megmutat Magyarországról

Pontosan öt éve vágott bele az oktatás átalakításába Orbán Viktor kormánya. Az azóta történt változásokból sokat lehet tanulni.

erdelyip
POLITIKA

Nem kell a gyerekeket a modern világról kérdezgetni, és akkor mindjárt jobban mutatnak a magyar oktatás eredményei

Van aki szerint igazságtalan a PISA felmérés, meg nem veszi figyelembe a magyar iskolarendszer sajátosságait, és ezért lettek olyan gyengék a friss eredmények.

erdelyip
politika

A Facebook mint morális pánik

Lehet, hogy néhány éven belül elsüllyedünk az álhírek világában, de adjuk meg az esélyt annak a lehetőségnek is, hogy megtanuljuk helyükön kezelni ezeket. A média és a manipuláció nem most talált egymásra.

Bede Márton
Média

Öt dolog, amit a letelepedési kötvényprogramból és a bezárásából megtanulhatunk

A lopásnak továbbra sincs súlyos következménye, de egyre kevésbé jó dolog Rogán Antalnak lenni Magyarországon.

erdelyip
POLITIKA

Rettegő, primitív és bosszúálló hatalom szüntette meg a Népszabadságot

Bármit hazudnak, nem racionális gazdasági döntés volt ez.

Bede Márton
vélemény

Néhány kényelmetlen tény a vasárnapi népszavazásról

Magyarország nem lett jobb hely. Orbán Viktor leváltása nem került közelebb. Az alkotmánymódosítás nem a kormány igazi reakciója erre a 40 százalékra. Arra még várnunk kell, és károsabb és drágább lesz, mint a kisvasút meghosszabbítása.

Bede Márton
vélemény

Bárcsak hinne valamiben ez a kormány

Akkor biztosan nem századannyit költenénk a keresztényüldözés megakadályozására, mint gyűlöletkampányra, és nem árusítanánk gyanús alakoknak letelepedési kötvényeket.

Bede Márton
vélemény

Sugar Gyuri

A Magyar Nemzeti Bank elnöke havonta több millió forint közpénzt fizetett a nála harminc évvel fiatalabb nőnek, akiért otthagyta a feleségét. Összedobtuk neki.

Bede Márton
vélemény