vélemény

Varázslat történt az Origónál: ez már nem hazug pártsajtó, ez költészet

Egy arab 1931-ben kalapáccsal agyonverte Soros György nagybátyját a vonaton. Mi következik ebből? Hát 2017 legfontosabb magyar nyelvű cikke.

Szily László
vélemény

Tusványos 2017: Már a saját közönségük elől is a VIP-be bújnak a fideszesek

A szabadegyetemből iskola, a diskurzusból kioktatás lett, a kormánypárt már a konstruktív kritikára sem kíváncsi.

Sarkadi Zsolt
vélemény

Egy kicsit szabadabban - Budapest Pride 2017

Több év teljes elzárás után az idei Pride egy kicsit közelebb tudott kerülni Budapesthez és a budapestiekhez. Az egyre kevésbé szabad Magyarországon egy ilyen kis lépés is elég az örömhöz.

Bede Márton
vélemény

Áder János ugyanazt csinálja, mint a kopaszok a választási irodán

A plakáttörvény áterőltetése ugyanolyan erőszakos akció a magyar demokráciával szemben, mint a választási irodás volt. Csak kevésbé látványos. A Fidesz már nem ügyeskedik, hanem verőembertempóban tolja.

plankog
vélemény

Orbán Viktor Afrikában

A miniszterelnök kedden valami egészen újat vetett fel: Európának gyarmatosítania kellene a Szahara egy részét. Ez a cikk annak szól, aki nem érzi egyből, hogy ez miért nem jó ötlet.

Bede Márton
vélemény

Orbán már zsidózik

Új mélypontot ért el a parazitázó, buzizó, etnikai homogenitást védő miniszterelnök kommunikációja.

Herczeg Márk
POLITIKA

Nem, Donald Trump nem tudja megállítani a globális felmelegedés elleni küzdelmet

Sem a természetnek, sem a piacnak nem tud parancsolni. A párizsi klímaegyezmény felrúgása szimbolikus gesztus saját elkeseredett szavazóinak, de a világ is tanul belőle. A jelek szerint leginkább összefogást.

Bede Márton
vélemény

Botrány: öregebb vagyok, mint Super Mario!!!

És ezt maga a Nintendo állítja. Na ne szórakozzunk már! Miféle karaktergyilkosság ez?!

Herczeg Márk
vélemény

Áder János belehazudott egy generáció szemébe

A köztársasági elnök Fidesz-sajtótájékoztatót tartott egy csapat gimnazista előtt. A parlamentben ezt már megszoktuk, de arra nincs mentség, hogy tizenéveseket akart belefullasztani az állami cinizmusba.

plankog
vélemény

Francia új hullám

Összecsapott a nyugati civilizáció sorsát eldöntő két új erő, a globalizáció hívei és ellenzői. És az is kiderült, hogy ilyen zavaros időkben egy néhány hónapos csecsemő is megszerezheti a hatalmat.

Bede Márton
vélemény

Ezek az arcok pont azért csinálják

Szükség van arra, hogy emberek akár a saját szabadságukat kockáztatva megmutassák, hogyan működik a rendszer, és milyen határokat próbál szabni az állampolgárainak.

erdelyip
vélemény

Áder János nem erre esküdött fel

A tudásról, a tanulásról, megbecsülésről és kiegyezésről beszélt, amikor köztársasági elnök lett. Most pedig simán aláírta a törvényt, ami egy egyetem politikai célú kinyírásáról szól.

plankog
vélemény

Mától hivatalosan is a tahóság a Fidesz-KDNP egyetlen ideológiája

Nem lehet ezt szépíteni, a magyar parlament, a Fidesz és az Orbán-kormány kedden kihullott a civilizált világból, és nevetve vetette bele magát a határtalan, ostoba bunkóságba.

Sarkadi Zsolt
vélemény

Osztozkodás

Mi visszataszítóbb: ahogy a Jobbik mögé beálló Simicska Lajos bűnöző bandának nevezi az őt mérhetetlenül gazdaggá tévő Fideszt, vagy ahogy a Fidesz gonosz bábjétékosnak hívja a pártot egykor dróton rángató Simicskát?

Bede Márton
vélemény

Primitív bosszú a CEU ellen

Mit számít, hogy ez Kelet-Európa legjobb egyeteme, amely a rendszerváltás óta több tízezer külföldi tanárral és diákkal szerettette meg Magyarországot? De ha esetleg mégsem lehetne a bezárásából eleget lopni...

Bede Márton
vélemény