Meglátogattuk a üresen álló kisteleki hotelt, amiről a kormány pályázati honlapja határozottan állítja, hogy egy megvalósult projekt.
Itt a közösségi dokumentumfilm az Erzsébet-utalvánnyal megajándékozott nyugdíjasokról. „A Kádár-rendszer valahogy többet adott enni az embereknek. Az Orbán Viktor-rendszer is valahogy kezdi összeszedni magát, kezd a népnek adni.”
Egy ilyen év után rájuk is fért. Ordítottak, mint a Normafába szorult féreg.
Ezek voltak 2016-ban a 444 legsikeresebb videói.
"Az élet egészen szélsőséges dolgokat is hozhat" - mondja Mészáros Lőrinc, az egyik leggazdagabb magyar, aki épp most vett egy tévét, amire a Fidesz támaszkodhat majd a kampányban. Nem tudja, mekkora a vagyona, és nem akarja fényezni magát.
Ha meghallgatod ennek az öt súlyosan politoxikomán embernek a szenvedéstörténet, soha többé nem nyúlsz drogokhoz.
Egy szkandervilágbajnok hollywoodi meséje nyál nélkül.
Valahol a Gemenci erdőben áll a százéves Pörbölyi Titán. Azt tartják róla, hogy ez Magyarország legnagyobb fája. Felkutattuk, megmértük és végül körbefutottuk
Dobány Sándor egyperces hrabali tósztokba sűríti bele az élet totális céltalanságát.
Nagyon ritkán történik ilyen, de a propagandaminiszter most kiállt a nyilvánosság elé. Ritkán látható jelenetek magyar sajtótájékoztatón: záporoztak a kérdések arról, miért tagadta le a helikopterútját.
Biztonsági őrök sorfala állta körbe a Kossuth teret, ahol Orbán Viktor beszédet mondott. Őt magát nem is lehetett hallani az ellentüntetőktől. Ungváry Krisztián véres fejjel sípolt tovább, miután megütötték. Ilyen volt október 23.
Porcukros szocialista fánk csapott össze Vajna Tímea gyémántokkal kivert fánkjával az Arany János utcai megnyitón. Kádár idejében a bagel is jobb volt? Miért tagadja Dévényi Tibi fia, hogy ő a Mr. Funk fontos embere? A helyszínről jelentkezünk.
A Népszabadság bezárása után már nem is csináltak úgy, mintha nem pontosan az lenne az érdekük, hogy a miniszterek legkínosabb ügyeiről író újságok leálljanak. Lehetett volna ezt csendben is, de talán éppen ez volt az üzenet lényege.
Két cukker kis cukiság „tyukoty” szemmel, cukiskodva cukorkákat tesztel. Szuperkólás cukor, fütyülős cukor, a balszerencsés paradicsomos cukor.
A propagandaminisztert nehéz elérni, mióta lebukott azzal, hogy hazudott helikopterútjáról. Fideszesek magyarázkodnak helyette. A magánszféra az magánszféra, de mi a Rogánszféra?