76 évvel ezelőtt a XII. kerületben a nyilas pártszolgálatosok egy péksegéd, egy fűszeres, egy villanyszerelő és egy pap irányításával saját honfitársaikat mészárolták le. A tömeggyilkosságok helyszínén ma az ő jelképük, egy kardot markoló turul áll.
Hamarosan érkezik a 444 legújabb dokumentumfilmje.
Müller Zsófiának és Adriennek fél éve született meg a kislányuk, de az alaptörvény módosítás, ami kimondja, hogy az anya nő, az apa férfi, végleg elvette a kedvüket attól, hogy Magyarországon éljenek.
Idén ezeket a videóinkatkat nézték a legtöbben.
A fertőzés kezelésére felírt gyógyszerek akár fejenként húszezer forintot is elvihetnek egy család kasszájából. Ha a családtagokon ráadásul egyszerre megy végig a vírus, ahogy az a nagykállói Baloghéknál történt, az azonnali anyagi csőd.
A tomboló járvány ellen nem volt elég sem a nemzeti konzultáció, sem a kommunikációs trükközés. Novemberre ráomlott a kormányra a válság, tervezettségnek már nyoma sincs. A titkolózás viszont megy, pedig életekről van szó.
Máshol fiatalkorúak börtöne helyett kalandterápiára küldik a problémás fiatalokat, Magyarországon még csak néhány hasonló program működik. A kéTTé alapítvány 6 éve foglalkozik állami gondozottakkal, velük töltöttünk egy éjszakát az erdőben.
Így ért véget az SZFE elfoglalása.
Szerdán este a budapesti lengyel nagykövetség előtt ezrek tüntettek a lengyel abortusztörvény szigorítása miatt.
Az október 23-i tüntetés napján követtünk végig SZFE-s hallgatókat, akik meséltek az egyetemfoglalásról, a mélypontokról és arról, hogyan tovább.
Megnéztük, hogyan küzdenek a Homokhátságon az elsivatagosdás ellen.
Hosszan hömpölygő tömeg fentről.
A Műegyetem rakpartról az Uránia elé vonulnak.
A jobbikos Bíró László antiszemita Facebook-kommentjein edződik az ellenzéki összefogás a borsodi időközi választáson, ahol, ha sikerül megverni a fideszes Koncz Zsófiát, ugrik a kormánypártok alkotmányozó többsége.
Sztárságra volt ítélve, mégis más utat választott. Így tervezte újra az életét a Família Kft. egykori gyerekszínésze, Spáh Dávid.