66 nappal azután, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, Fejezzük ki szolidaritásunkat Oroszországgal! címmel tartottak demonstrációt Budapesten. Néhány sarokkal arrébb egy magyarországi ukrán közösség szervezett ellentüntetést.
Ez lehetett volna a kampány egyik fő témája, ha nem jön a háború. A BKV egykori informatikai igazgatója olyan fontos bűnszervezetet vezethetett, hogy állami cégből figyelmeztették: lehallgatják. A lebukása minden politikai oldalnak fáj.
Kertész Ferenc élete utolsó másfél évét zárt intézményekben töltötte, szeretteitől is csak online tudott elbúcsúzni. Testvére és ügyvédei halála után is azért küzdenek, hogy rámutassanak a magyar igazságszolgáltatás súlyos tévedéseire.
Az előválasztás egy történet kezdete kellett volna, hogy legyen az ellenzék számára - de utólag látszik, hogy az volt a legjobb pillanatuk, és onnantól csak lefelé volt. Orbán közben pontosan tudta, hogy éppen a választás napján kell a legnagyobb erőbedobással mozgósítani.
Ezzel a dallal köszöntjük a zsinórban negyedik Orbán-kormányt.
12 év Orbán-rendszer nem volt elég. Az ellenzék olyan vereséget szenvedett, hogy azt még Márki-Zay Péter sem vitatja. De hogy miért, azt egészen máshogy látták ellenzékiek és kormánypártiak a választás éjszakáján.
A Fidesz EP-képviselője a V4 együttműködést sem félti.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint nincs nagy gond a köztévével.
2006-os Kossuth téri tüntető, Teslával érkező producer és Kis Grófo is a Bálnánál szurkol a Fidesznek.
Az államtitkár szerint a Fidesz elégedett lenne a Medián mandátumbecslésével, a fideszes szavazók pedig nem mentik fel Oroszországot, hanem mindkét felet felelősnek tartják az ukrajnai háború kirobbanásában.
Így dolgoztak vasárnap sokan azon, hogy megakadályozzák a szavazatvásárlást.
Ha új kormány lesz, az új médiaviszonyok mellett nem kell majd így áttörni a buborékokat - mondja Márki-Zay Péter, aki elsősorban a fiatalokban bízik a választáson.
Gyáva volt Orbán Viktor kiállni vitázni? Zavarja, hogy nincs programja a kormánypártnak? Ki lenne a fideszesek szerint a megfelelő baloldali vezér? Orbán Viktor kampányzáróján jártunk.
Mikor a Márky-Zay család visszaköltözött külföldről, Vincze Felícia még azt sem tudta, hogy néz ki Gyurcsány Ferenc. 2018-ban azonban férje belépett a politikába, és ez az ő életét is gyökeresen felforgatta.
A külügybe orosz hekkerek jutottak be, a magyar kormány Putyin-pártisága miatt pedig már a legközelebbi szövetségeseink is lemondták a budapesti látogatást - a kampányoló fideszeseket mindez nem zökkenti ki. Ha már nyilvános fórumok nincsenek, átadásokon jártunk, ahol még el lehet csípni kormánypárti politikusokat.