Az Illyés Gyula Gimnázium a harmadik a héten, ahol a tanárok megtagadták a munkát, hogy a kormány sztrájkellenes rendelete ellen tiltakozzanak. Egy másik budapesti iskolában egyfős ellenállást hirdetett egy tanár.
A kistelepüléseket sújtja legmélyebben az önkormányzatiság megszüntetése. Helyszíni videóriport Üveges Gáborral, Hernádszentandrás polgármesterével, a borsodi 4-es számú egyéni választókerület ellenzéki jelöltjével.
Az évértékelő közönsége a masszív állami kampányok ellenére sem aggódik amiatt, hogy egyenlőtlenek lennének az erőviszonyok a választáson.
Mennyire tisztességes egy verseny, ahol az állam szinte végtelen erőforrásokat mozgósít egy párt érdekében? Nemcsak az EBESZ-nek, de korábban még Orbán Viktornak is komoly problémái voltak ezzel. Indul a kampány a Magyar Jetivel.
Az ügyészség gyanúja szerint 200 nokiás doboznyi pénzt csalhatott el egy társaság, akik a BKV-nak dolgoztak. A NAV országos akcióban csapott le rájuk. A volt belügyi államtitkár vette át az üzletet. De miért nézik ezt némán Karácsonyék?
Két budapesti gimnázium egy-egy tanárát kísértük munkába a sztrájk reggelén. A pedagógusok helyzetéről, a munkavállalók jogairól és a kormánnyal vívott csatákról beszélgettünk.
Már sokkal többről szól a Völner-Schadl-ügy, mint hogy az ügyészség vesztegetési pénz elfogadásával gyanúsít egy államtitkárt. Magyar Jeti-adás egy akkora korrupciós és politikai botrányról, amilyet már régen látott Magyarország.
Kocsis Máté elmondta, Völner Pál egyelőre marad a frakcióban. A kampányban viszont nem vesz részt.
A Mi Hazánk lett az oltásszkeptikusok fő politikai ereje Magyarországon, mostanra többezres tüntetéseket hoznak össze. Mit reagál erre a kormánypárt, amelyik szerint az ellenzék emberek haláláért felelős és oltásellenes? Nem azt, amit várnánk. Újra itt a Magyar Jeti.
Íme az ellenzéki aláírásgyűjtés két civil hőse, akik féltüdővel és érszűkülettel is házról házra küzdöttek a sikerért. „Papundekli a láb alá, és toll a zsebbe.”
Nem hallottak korrupt vizsgáztatókról annak a karnak a hallgatói, ahol Rogán kabinetfőnöke úgy ment át egy vizsgán, hogy meg sem jelent.
Ez zajlott az ellenzéki előválasztás színfala mögött. Az aHang csapata forgatott filmet a terheléses támadások visszaveréséről, a sok ezer aktivista koordinálásáról és a két lerobbanó autóról, amik miatt majdnem kudarcba fulladt a voksolás.
Már csak néhány napja maradt az ellenzéknek a népszavazási aláírásgyűjtésre. Megnéztük Szolnokon, Kecskeméten és Budapesten, hogy mennyire mozgatta meg az embereket a közös ellenzéki kiállás.
A közös sajtótájékoztatón kérdeztük őket, mivel töltötték az előválasztás óta eltelt időszakot. Márki-Zay új sajtófőnöke pedig már az első munkanapján olyan lendülettel tolta a sajtóelhárítást, mint Havasi Bertalan Orbán mellett.
2021-ben róla és magyar jogállamiságról szólt a 444 legnézettebb videója. Sokkal többen látták, mint az Elkúrtukat.