A kormány rohamtemóban, egyeztetés nélkül alakította át a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, hogy minden fontos pozícióba a saját embereit ültethesse. Az egyetem autonómiájáért és az oktatás szabadságáért demonstráltak az SZFE hallgatói és az egyetem lemondott vezetősége.
A Szíjj Lászlóról szóló kérdéseket úgy kezelte, mintha az a magánéletének része lenne, amihez senkinek semmi köze.
Budapesten nemzeti ellenállás kell, Ásotthalmon viszont erre nincs szükség, mert ott nincsenek szivárványos zászlók. Államilag kitüntetett történésszel és jobboldali sztárújságíróval ünnepelt a Mi Hazánk.
A 74 éves holland nyugdíjast meglepte, hogy a magyar rendőrök négy év alatt sem tudták eldönteni, bűnöző-e vagy sem. Hans kannabiszszármazékokkal győzte le a rákot, 6 euróért rendelt kendermagot, hogy saját készítésű CBD-olajat gyártson. Lecsaptak rá.
„Aki nyitott szemmel jár ebben az országban, az tudja, hogy ez nem a gazdasági átalakításról szól” - mondta egy tüntető a több ezerből, akik az Index mellett álltak ki péntek este. A tiltakozók bátornak tartják, és hosszan megtapsolták a felmondott indexeseket.
Amíg mindenki a járványra figyelt, a kormány szűkíteni kezdte az önkormányzatok mozgásterét.
A rendőrség nem engedélyezte, de végül a Mi Hazánk Mozgalom és fociultrák is megemlékeztek a Deák téri tragédia áldozatairól.
Korábban csak speciális helyzetekben vetettek be lelátók környékéről érkezett verőembereket, mostanra szinte mindenkit huligánok zaklatnak, aki szót emel a hatalommal szemben.
Közel 300 menedékkérő helyzete változott meg egyik napról a másikra, miután a kormány váratlanul bezárta a tranzitzónákat. Többségük hónapok vagy akár évek után ma sétálhatott először szabadon.
Nem kellett külön eldönteni, hogy mostantól kimenjen a rendőrség egy kritikus Facebook posztért, a rendszer magától is erre fejlődik.
Ellenzéki politikusok tiltakozó akciót szerveztek Gyulán a rémhírterjesztés miatt őrizetbe vett Csóka-Szűcs János ügye miatt. A mozgássérült férfi még áprilisban posztolt egy zárt csoportba, a tegnapi demonstráción kapta a hírt, hogy az ügyészség szerint nem követett el bűncselekményt.
A koronavírus-járvány miatt hirtelen megemelkedett élelmiszerárak és az alkalmi munkák megszűnése több száz olyan, szegénységben élő családot tett még kiszolgáltatottabbá, akik eddig is hónapról hónapra éltek. Magánemberek, tanárok, kisnyugdíjasok mikroadományaiból juttattak el mentőcsomagot civilek egy Baranya megyei zsákfaluba.
A karrierjéről, a politikáról és a világjárványról is beszélgettünk az új-zélandi-magyar kettős állampolgár Claire Szabóval.
Még hogy nem működik az Országgyűlés! A veszélyhelyzet árnyékában a Fidesz olyan törvényjavaslatok sorával bombázza a parlamentet, hogy az ellenzék csak ámul: hogy van erre idejük?
Feri, a Kenyai Kobra alól csődbe ment a bánya és a gyár is, évek óta közmunkából él, nem veszik fel sehová, pedig ha valakiben van kitartás, az ő. A közeli erdőben lehetetlen távokat legyőző ultamaratonistává képezte magát.