ZENE

Vége a Bartók Béla úti Brockhamptonnak, az óbudai Odd Future-nek, a várnegyedbeli Wu-Tang Clannak

A Wavy inkább kiadóként, alkotói közösségként folytatja, mivel a tagok „több, egymástól eltérő kreatív és zenei irányba képzelik el a jövőt”.

Bódog Bálint
zene

Jay-Z lesz a 2027-es Super Bowl félidei show-jának fő fellépője

A rapper évek óta részt vesz a műsor fellépőinek kiválasztásában, februárban pedig először ő maga is színpadra áll majd.

Benics Márk
ZENE

Úgy volt, hogy ilyen zenekarok már nincsenek

Egyáltalán nem magától értetődő 2026-ban, hogy egy lemez megjelenése esemény tud lenni. Az ír Fontaines D.C. mégis eljutott ide, és valami olyasmit képesek megmozgatni egészen különböző generációkban egyszerre, ami rockzenekaroknak hosszú ideje nem jött össze.

plankog
ZENE

Postás Józsi és Beton.Hofi egy helyen – csütörtökön indul a jubileumi Magyar Klipszemle programsorozata

Tíz nap, tíz év, több száz videóklip.

Mészáros Juli
zene

Bongor: Az első dolog, amit a gyerekemért tehettem, hogy kijózanodtam

Terápiás felépüléstörténetként is értelmezhető dokumentarista albumfilm készült bongor, azaz Berta Csongor EXTÁZIS című lemezéről. A szabadkai, de már jó ideje Budapesten élő rapper nyíltan beszél személyiségzavaráról, függőségéről, valamint apjával való konfliktusos viszonyáról.

Szabó Eszter Judit
ZENE

Welcome to Hell: meghalt Cronos, a Venom frontembere

A nagyhatású brit metalzenekar énekes-basszusgitárosa, Conrad Lant 63 éves volt.

Herczeg Márk
ZENE

Taylor Swift kapta az év legjobb videójáért járó díjat az MTV Video Music Awardsön

Swift, aki korábban 30 VMA-díjjal holtversenyben állt Beyoncéval, a The Fate of Ophelia című alkotásért vihette haza az este legrangosabb elismerését.

Székely Sarolta
ZENE

Nagy Feró fél: „Én most sem a jelenlegi rendszer ellen vagyok, de ha úgy érzik, akkor majd biztosan megbüntetnek”

A zenész soha nem bízott Leslie Mándokiban, Tóth Gabikát viszont szereti és hitelesnek tartja.

Mohos Máté
ZENE

Palesztinpárti kiállás miatt robbant ki konfliktus Ed Sheeran amerikai turnéján: törölték az előzenekar Macklemore-t, mire az összes többi is visszalépett

Az NFL-ből ismert, Izrael-párti stadiontulajdonos nem látta szívesen a palesztinok mellett kiálló amerikai rappert, és másoknál is lobbizott ezért. Ed Sheeran sajnálja Maclemore letiltását, de folytatja a turnét. A többi előzenekar viszont kiszállt.

Benics Márk
ZENE

Megtalálták MC Zsolaxot, aki már Brooklynban él

„Lenn az utszán nincsen kegyelem. Lenn az utszán nincsen szerelem. Lenn az utszán élnek fiatalok és gyerekek.”

Herczeg Márk
zene

„Szégyen és gyalázat!” – kiborult a Fidesz képviselője attól, hogy leadják Pogány Induló koncertjét a közmédiában

Németh Balázs aggódik az M1 hitelessége miatt.

Czinkóczi Sándor
ZENE

Remek magyar lemezek nem csak csodabogaraknak

Ébredés mellé válogatás a hazai lemezkiadók megjelenéseiből, DJ Keyser jóvoltából, az idei Independent Label Fair elé.

Horváth Bence
zene

A Magyarországra visszatérő Schiff András díszdoktori oklevelet kapott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemtől

A világhírű zongoraművész 2012 óta nem volt hajlandó Magyarország területére lépni, amíg Orbán Viktor volt a miniszterelnök. Most viszont újra a Zeneakadémián ad koncertet.

Herczeg Márk
ZENE

A láthatatlan óriás – Kégl András (1972–2026)

Az idén 30 éves BMC-ben 25 éve dolgozó Kégl András 2013-tól az intézmény könyvtárának vezetője volt. De ez még közel sem írja le, mi mindent csinált: a 21. század elejének magyar zeneszerzéstörténete nem írható meg az említése nélkül.

Fazekas Gergely
zene

Kitiltják az ausztrál slágerlistákról az AI-dalokat egy Madonna-feldolgozás átütő sikere után

Egyre népszerűbb a mesterséges zene, amely nem csak lelketlen, hanem jogsértő is lehet.

Urfi Péter
zene