Csak most számoltam utána, kicsit meg is lepett, ami kijött: a katari pontosan a tucatodik – magyarul: tizenkettedik – futball-világbajnokságom, ez azért rengeteg. Tizenharmadiknak is hazudhatnám, mert az 1974-esből is emlékszem néhány részletre – például az 1-0-s NDK–NSZK-ra –, de tényleg követni az 1978-ast tudtam először. Azt viszont már nagyon – és össze is omlottam tőle érzelmileg. Ráadásul kétszer: előbb akkor, amikor a vb-re a szovjetek kiiktatásának is hála kijutott magyar válogatott hiába vezetett 1-0-ra a házigazda argentinok ellen a maga nyitómeccsén, 2-1-re kikapott, másodszor meg akkor, amikor az argentinok a döntőt is nyerték hosszabbításban az akkor aktuális kedvenc hollandjaim ellen.
Ebből a tizenkét vb-ből csupán az első három volt olyan, amelyen Magyarország is jelen lehetett, és egyikből sem volt sok köszönet, különös tekintettel az irapuatói 0-6-ra 1986-ban. A következő kilencen nem voltunk ott – nocsak, a mostanin sem vagyunk –, de közülük egyiknek sem úgy vágtam neki, hogy előre tudtam volna, kinek fogok szurkolni.
Nem tudom, miért lett így, de így lett: sosem kötődtem a magyaron kívül egyetlen futballnemzethez vagy -kultúrához sem tartósan, mindig menet közben, az egyes tornákon találták meg végleges formájukat a preferenciáim. Ebben egyrészt az esztétika játszott szerepet, másrészt egyik-másik mégis megvillanó csapat eredendő outsidersége. Kicsiket könnyű választani, más kérdés, hogy az ilyesmi szinte mindig csalódásba torkollik. Ezen belül, bevallom, volt egy olyan időszak is, amikor szabályosan odavoltam a kelet- és közép-európaiakért, leginkább 1994-ben az argentinverő románokért és az elődöntős bolgárokért, de aztán elmúlt ez is.
Emellett bár olyan nem fordult elő, hogy vb-kezdettől fogva szurkolni bírtam volna bármelyik topfavoritnak – braziloknak, argentinoknak, németeknek, olaszoknak –, olyan mégis, hogy a végén örvendtem a sikerüknek, lévén, hogy annyira jók voltak – esztétikailag, mint említettem, az is fontos –, hogy nem örülni egyszerűen nem lehetett. Ez történt 1982-ben a gyalázatos csoportkör után a többit szenzációs formában abszolváló Paolo Rossi-féle olaszokkal, 2002-ben a pufók Ronaldóval a középpontban zseniskedő brazilokkal, majd 2014-ben az elődöntőben éppen a házigazda brazilokat tönkrezúzó németekkel.
Kedd előtt úgy okoskodtam: idén hasonló szerepre pályázhatnak az argentinok, akiket még sohasem kedveltem, és akiknek mind a mai napig nem bocsátottam meg a '78-as traumát. De hát az van, hogy minden idők egyik legnagyobb labdarúgója – hogy benne van minimum az all time top 5-ben, nem vitás –, Lionel Messi igencsak megérdemelné, hogy vb-győzelemmel koronázhassa meg pályafutását.
Na most ennek a végkimenetelnek az esélyei már a harmadik napon nagymértékben csökkentek. Az az argentin válogatott, amely előző 36 meccsén egyáltalán nem talált legyőzőre, és a legutóbbi 15-ön mindössze két gólt kapott, gigantikus pofonba szaladt bele a csoportkör első fordulójában. Hiába találhatott volna be Messi már a 2. percben, majd hiába verte be a nem biztos, hogy jogosan megadott tizenegyest a 10.-ben, a csapat a folytatásban semmi értelmeset nem mutatott fel Szaúd-Arábia ellen. Az ellenfél igen: a második félidő elején öt perc alatt berámolt két szépségeset, majd utána semmi levegőt sem hagyott tanácstalan és gyámoltalan ellenfelének. Amely nemhogy fordítani, egyenlíteni sem volt képes, habár 45+13 percig tartott a játékrész.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Gigantikus meglepetés a katari foci-vb harmadik napján: hiába szerzett gólt Lionel Messi, és hiába vezetett Argentína, a közel-keleti válogatott fordított és 2-1-re nyert.
Dánia többnyire uralta a Tunézia elleni meccset, de ziccerekben is közel jártak a döntetlenhez a csapatok.
Megszületett a keddi vb-nap második 0-0-ja, pedig egy is elég lett volna. De dráma azért volt, nem is akármilyen.
Friss és szellemes támadójátékot mutattak be a franciák, ez kezdésként egy 4-1-es győzelemhez volt elég.
Eddig Európáé a világbajnokság, pedig ők profitálnak legkevésbé a 48 csapatosra tervezett vébéből. Az angolok túl korán lőtték el a puskaport? Miért hosszabbak 100 percnél is a meccsek? Mi ellen lehet még tiltakozni? Milyen csúcsok dőltek meg eddig? A vébé második napja.