*Ideiglenes névváltoztatásunk tiltakozás a Magyarországon állami szintre emelt homofóbia és fasizálódás ellen.
Sorozatunk idén ünnepli huszadik születésnapját. Ez a magyar média és a nemzetközi futball világában egyaránt nagy idő. Olyan viszont még egyszer sem történt, hogy egy éven belül kétszer is jelentkeznünk kelljen. A 2020-as Európa-bajnokságot a pandémia miatt 2021-re kellett halasztani, egy évre rá pedig jöhetett is a menetrendszerinti világbajnokság. Illetve dehogy egy évre, egy évre és néhány hónapra, miután az átkozott, rohadék, nyomorult, alávaló, hitvány mocskos szemét gyökér FIFA egy olyan országnak adta a rendezés jogát, ahol nem lehet nyáron, ahogy azt a jóisten megköveteli, focitornát rendezni. Mindegy, hagyjuk, 2002, 2004, 2006, 2010, 2014, 2016, 2018 és 2021 után ismét itt a pöcsfejválogatott. És inkább ne is gondoljunk arra, hogy mi lesz itt négy év múlva, amikor a 48 csapatos világbajnokságon meg kell néznünk a Guatemala-Üzbegisztánt.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A 24-re bővített mezőnyben voltak meccsek, amiken 22 kétballábas és ellenszenves férfi untatta 90 percen át a világot. Nem volt könnyű, de sikerült közülük is kiválasztani a 11 legköcsögebbet.
Önmagukat és történelmüket megalázó nagy csapatok, béna és durva kicsik. Hány csapat volt egyáltalán ezen a vébén, amit ne verne meg simán egy Villarreal vagy egy West Ham? Ezek voltak a játékosok, akiket még nézni is rossz volt a 2018-as világbajnokságon.
Bizonytalan kapus, favágó hátvédek, ötlettelen középpályások és gólképtelen csatárok. A kispadon pedig az ember, akinek hét éve abba kellett volna hagynia.
Soha ennyi balhé nem előzött meg futballtornát. Korrupció, környezetszennyezés, pénzszórás, rabszolgamunka, több ezer haláleset, diktatúra, homofóbia – hosszú a vádak listája a katari világbajnokság szervezői ellen.