Budapest egyik legértékesebb hasznosítatlan területének sorsáról ötletelhettek azok, akik részt vettek szerda délután a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a VI. kerületi önkormányzat szervezésében szervezett sétán.
2008-ban a Nyugati Pályaudvar mellett fekvő területről a kormányzati negyed felhúzásának ötlete kavarta lendülettel dobták ki a MÁV-ot, és került állami tulajdonba az ingatlan. A kormányzati negyedből aztán persze nem lett semmi, a területen álló épületek pedig azóta üresen pusztulnak.
A pályaudvar, a Podmaniczky utca és Ferdinánd híd által határolt területről a VI. kerület legalább a nagy mezőt hasznosítaná valamire. Hosszútávú projektekben nem érdemes gondolkozni, a 2020 utáni vasútfejlesztési ciklusban a Nyugati felújítására is sor kerülhet, az állam pedig akkor jó eséllyel lecsap majd a most csak üresen pangó ingatlanra. Ezért a kerület most átmeneti, 5-6 éves projektekben gondolkozik, az alábbi térképen pirossal jelölt területre. A nagyobb rét mellé még három romos épület hasznosítása jöhet szóba.
Terézváros főépítésze, Matus István is részt vett a szerdai bejáráson, ott mondta el, hogy a rövidtávú tervezés egyszerre teremtett lehetőséget és kényszert is a kerület számára.
Ha csak rajtuk múlik, az önkormányzat megpróbál egy hasznosítási tervet készíteni, elsősorban a zöld területre. Kiszámolják, mennyiből tudnák biztonságossá tenni, és valamilyen közösségi célra hasznosíthatóvá alakítani azt, ami a térképen csak egy nagy földturásnak tűnik most.
Viszont az épületek ideiglenes hasznosítására az önkormányzatnak biztosan nem lesz kapacitása. Itt jött képbe a KÉK, és a Lakatlan Budapest névre keresztelt projektjük, aminek célja, hogy Budapest üresen álló épületeibe leheljenek közösségi lendületet. A Nyugati mellett fekvő térre is ők segítenének civil ötleteket becsatorázni, hogy erre a pár éves időszakra mégis mit lehetne kezdeni a területtel.
A szerdai séta csak egy előzetes ismerkedés volt, a komolyabb szakmai ötletelés csütörtök délután folytatódik egy nyilvános beszélgetésen, amin Matus mellett Finta Sándor, Budapest főépítésze is részt vesz.