Így még soha nem láttad a dinoszauruszok világát

2014 június 19., 16:41

Az egész tulajdonképpen hobbinak indult. Julius Csotonyinak gyerekkorától a dinoszaurusz-téma volt a szenvedélye. Később mikrobiológiából PhD-zett, és paleontológusokkal dolgozott együtt. Közben elkezdte le is rajzolni a dinókat. Pontosabban illusztrációkat készített tudományos munkákhoz.

Aztán ez lett a munkája.

Mostanra pedig már Julius Csotonyi elismert dino-illusztrátor, akinek néhány hete jelent meg The Paleoart of Julius Csotonyi című könyve.

Csotonyi magyar származású, Budapesten született 1973-ban, de csak öt évet élt itt, mielőtt családja Kanadába költözött. Magyarul nem is igazán beszél már, illetve azt mondja, éppen annyira, mint egy ötéves gyerek. Képei viszont magukért beszélnek, amikből egy kisebb gyűjteményt most megmutat olvasóinknak.

Mindenki emlékszik még a velociraptorokra a Jurassic Parkból? A képen látható acheroraptor, ami megszerezte a zsákmányt a T-rex elől, valami hasonló. Csotonyi egyébként szerette a Jurassic Parkot, de azt mondja, nem az volt a fő inspiráció dinoszenvedélyében. Inkább a dinoszauruszos könyvek.

A nemrég felfedezett Acrotholus és egy Neurankylus teknős.

Pannoniasaurus, a magyar moszaszaurusz, amit az iharkúti lelőhelyen fedeztek fel. Hat méteres is lehetett.

Csotonyi egyik legnagyobb erőssége az, ahogy az ősdrámát megrajzolja: a Suchomimus itt farkánál fogva ragadja meg a fiatal Sarcosuchust, miközben egy kisebb Suchomimus figyeli.

Csotonyi tengeri jelenetekkel is foglalkozik, ezen a képen például egy Rhamphorhynchus zsákmányol a vízből.

Utahraptor támad Hippodracóra.

Ornithomimus, korának pávája.

Csotonyi ezt a képet feleségével, Alexandra Leforttal közösen készítette. A Hoplophoneus egy ál-kardfogú macska - a macskák közeli rokona, de mégsem macska.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.