Zsákokban érkezett élelmiszersegélyt porcióznak a Vöröskereszt önkéntesei a helyi közösség tagjaival Leer közelében, Dél-Szudán északi részén. A segélyeket háromszor zsákozzák be, kevesebb mint egy százalékuk szakad ki a kidobás után földet érve. (Fotók: Jacob Zocherman, ICRC)
A segélyt igénylő embereknek napokkal korábban kell regisztrálniuk. A légből érkező segély napján a regisztrációs kártyájuk segítségével vehetik át a részüket. (Fotók: Jacob Zocherman, ICRC)
Eddig összesen mintegy 294 tonna élelmiszert ejtettek ki a repülőkből, negyvenezer embernek. Cirok-, okra-, kukorica és tökmagokat is szórtak már ki. (Fotók: Jacob Zocherman, ICRC)
A kevés kiszakadt zsák egyikéből gyűjtik össze fiatal fiúk a cirokmagokat. A Vöröskereszt helyi koordinátora, Asma Khaliq Awan szerint jól mutatja a szívfacsaró kép a probléma súlyosságát, ahogy gyerekek rohannak az ejtőzónába, hogy minden elszóródott magot összeszedjenek. (Fotók: Jacob Zocherman, ICRC)
A Vöröskereszt április végén kezdte el ezzel a módszerrel terjeszteni a segélycsomagokat. Heti több repüléssel el tudták érni, hogy az esős évszak ellenére is eljusson a tervezett élelmiszer-mennyiség az ott élő emberekhez. (Fotók: Jacob Zocherman, ICRC)