Oroszország május 9-én szombat megünnepelte a II. világháborús győzelmének 70. évfordulóján. Vlagyimir Putyin elnök mondott beszédet a Vörös téren.
A világ minden országára egyformán kiterjedő, a mai fenyegetésekre megfelelő választ adó biztonsági rendszert kell létrehozni, amely nem a katonai tömbök logikáján nyugszik, jelentette ki az orosz államfő a moszkvai Vörös téren szombaton tartott jubileumi katonai díszszemlén.
Putyin - nyilvánvaló célzással az Egyesült Államokra - úgy vélte, hogy vannak veszélyes kísérletek az egypólusú világ létrehozására.
Kijelentette: "közös feladatunk a világ minden országára egyformán kiterjedő, a mai fenyegetésekre megfelelő választ adó biztonsági rendszer létrehozása, amely regionális és globális alapokon és nem a katonai tömbök logikáján nyugszik".
A parádéra ugyanakkor nem jöttek el a valamikori Szovjetunió nyugati szövetségesei.
A beszéd után követően egyperces néma csenddel emlékeztek meg a második világháború áldozatairól, majd megkezdődött Oroszország történelmének eddigi legnagyobb katonai parádéja.
16 és félezer katona, 194 haditechnikai eszköz köztük a legújabb, T-14-es Armata fegyverzetcsaládhoz tartozó harckocsi - vonult fel, és 143 repülő, illetve helikopter repült el a Vörös tér felett. 300 méter magasban 500 kilométer óránkénti sebességgel haladva Mig-29-es és Szu-25-ös harci gépek rajzolták ki a 70-es számot a levegőben. Végezetül, a hagyományoknak megfelelően az orosz nemzeti lobogó színeit festették az égre a műrepülők.
Szöveg: MTI, képek: AFP/Kirill Kudryavtsev
A parádéról teljes, orosz nyelvű videófelvétel itt található.