Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.
Az UNICEF adatai szerint nincsen veszélyesebb hely a világon a gyermekek számára, mint Szíria. Az öt éve tartó katonai konfliktus 5,6 millió gyereket érint, 2 millióan pedig menekültként kénytelenek élni Libanonban, Jordániában vagy Törökországban. A szír gyerekek közül 2,6 millióan nem tudnak iskolába járni. Az országot naponta 45 ezren hagyják el, a menekülők fele gyerek.
Az ország iskoláinak 24%-a semmisült meg az elmúlt öt évben, a tanulás helyett a kenyérkeresésben vesznek részt az otthonmaradók gyerekei. A Save the Children segélyszervezet adatai szerint a Szíriában maradt gyerekek közel háromnegyede segít be valamilyen munkával a családnak. A Jordániában és Libanonban menekültként élőknél ez az arány 50% körüli. A jordániai Za’atari menekülttáborban megvizsgált gyerekek háromnegyedének volt valamiféle munkával kapcsolatos egészségügyi problémája.
Az AFP francia hírügynökség augusztus elején a görög Kosz szigetén készült riportjában kiemeli, hogy a legtöbb Szíriából menekült család a gyermekek miatt vállalkozott a kockázatos útra Nyugat-Európa felé. A Save the Children szerint ezeknek a gyereknek pszichológiai segítségre van szükségük a befogadóországokban, hogy újra felfedezzék a normalitás érzését. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát vezető Stella Nanou szerint a menekült gyermekek a
"a legsérülékenyebbek, megfelelő védelemben kell részesülniük."
Képeink között vannak kifejezetten felkavaróak is.