Szuper képek a NASA hordozórakétájának tavalyi felrobbanásáról

Tbg
űrkutatás

Tavaly október végén az indítás után egy-két másodperccel fölrobbant az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) Antares típusú hordozórakétája, amely a Cygnus teherűrhajót emelte volna magasba, hogy a Nemzetközi Űrállomásra szállítson utánpótlást.

A robbanás okára máig nem jöttek rá, azt lehet tudni, hogy a motorra rásegítő két turbópumpa egyike robbant be.

Mivel a NASA szerint általában a motor konstrukciója is produkálhatta a balesetet, a következő hordozórakéta már nem az Aerojet által gyártott motorral indul majd, hanem az orosz NPO Energomas által gyártottal.

A következő Anteres 2016 végén indulhat, addig az Atlas V fogja felvinni a Cygnus nevű teherűrhajót a Nemzetközi Űrállomásra.

De jöjjenek a képek, amelyeket a NASA publikált:













(NASA/Verge)