Hiába a téli időjárás, és a több európai ország által bevezetett szigorító rendelkezések, továbbra is egyre nő a görög szigetekre érkező menekültek száma. A Nemzetközi Migrációs Szervezet becslése szerint január eleje óta a török partoktól összesen
62 ezer migráns érkezett, és 272 ember vesztette életét az út során.
A görög szigetekről 40-50 eurós jegy fejében szállítják kompok a migránsokat Pireuszba, Athén kikötője. A görög fővárosban önkénteskedő magyarok elmondták, hogy a helyzet egyre kaotikusabb. A valóban háborús övezetből érkezők, akik át tudnak jutni a macedón határon, szinte azonnal tovább indulnak, de egyre többen vannak a visszafordítottak, akik vagy embercsempészekhez fordulnak, vagy Athénban vesztegelnek, mindenféle további terv nélkül. A görög fővárosban a hivatalos hatóságok azontúl, hogy bizonyos tüntetések során megerősítik a menekültek egyik központjaként működő Victoria téren, semmit sem tesznek. De az önkéntesek szerint a különböző karitatív és civil csoportok munkája sem olyan jól összehangolt, mint például tavaly nyáron Budapesten.
Athénban a Victoria tér mellett az Omonoia tér környékén gyűlnek azok, akiket visszafordítottak a határról. A magyar önkéntesek, akik napi 300-400 adag melegételt készítenek és osztanak ki, arról számoltak be, hogy azok száma nőtt meg nagyon, akiket visszafordítottak a határról, de nincs se pénzük, se tervük a továbbiakra. A görög hatóságok nem igazán foglalkoznak velük, egyre többen élnek úgy mint a hajléktalanok. Pénzük már szállásra sincs, kis csoportokban, sátrakban vagy a földön alszanak az utcán. A beszámolók szerint a helyi Vöröskereszt gyengén teljesít, a külföldi segélyszervezetek pedig a szigetekre koncentrálnak.
Macedónia és a többi nyugat-balkáni útvonalon fekvő ország a ezentúl nem engedi be azokat, akiknek nincsenek személy okmányaik, illetve hamis papírokat mutatnak be. Ezzel egy időben a négy ország össze hangolja regisztrációs tevékenységét, hogy könnyebben azonosítsák a migránsokat. November óta Macedónia, Szerbia és Horvátország csak azokat utaztatja tovább, akik háborús övezetből, azaz Szíriából, Irakból vagy Afganisztánból érkeztek. Idomeninél, a macedón-görög határon már több ezren torlódtak fel.
Kedden a Görögországból Macedóniába vezető legfontosabb főúton több száz migráns torlódott fel, miután macedón taxisok és görög földművesek lezárták a forgalmat. A traktorosok a görög kormány szigorító jellegű nyugdíjreformja ellen, míg macedón taxisok pedig a vasúti közlekedést állították le, hogy inkább velük utazzanak a szerb határhoz a migránsok mint vonattal.
A nyugat-balkáni országok közül Szerbia miniszterelnöke használta a legerősebb szavakat, Aleksandar Vucic kijelentette, hogy nem lesz a migránsok
"parkolóhelye."
Szerbia ennek ellenére kész valamennyi menekülteket befogadni, bár nem tagja az Európai Uniónak. Az országba naponta kétezer ember lép be, januárban a számuk átlépte a hatvanezret. Eközben Horvátország harminc százalékkal csökkentette a menekültekre szánt költségeket. Ennek első jele, hogy bródi befogadóállomáson sem az ott dolgozó önkéntesek, sem a migránsok nem kapnak meleg ételt. A belügyminisztérium már nem jelenti be, hogy mennyi ember érkezik Szerbiából, arra hivatkozva, hogy ez már nem érdekel igazán senki.