Adam J. Calhounnak, aki a Princetonon adatvizualizációval foglalkozik, nemrég az a pompás ötletete támadt, hogy kiveszi a regényekből a betűket, és csak az írásjeleket hagyja bennük. Nem neki támadt először ez a pompás ötlete, vannak például olyan poszterek, amelyek az angol irodalom nagyjainak regényeit mutatják be betűk nélkül, csak írásjelekkel, Shakespeare V. Henrikjétől Jane Austen Büszekség és balítéletéig, Between the Words (A szavak között) címmel.
De meg lehet-e vajon különböztetni egymástól az ismert irodalmi műveket csak a pontok, vesszők, kérdő- és felkiáltójelek, illetve azok gyakorisága, sűrűsége, mintázata alapján? És le lehet-e vonni az eredményből bármilyen értelmes következtetést? Attól függ, milyen regényeket hasonlítunk össze. Calhoun legjobb példája William Faulkner híres, 1936-ban megjelent regénye, az Absalom, Absalom! (magyarul: Fiam, Absolon!) amit Cormac McCarthy fél évszázaddal később íródott regényével, a Blood Meridiannal (magyarul: Véres délkörök) vetett össze, mármint csak az írásjeleket, egészen látványos eredménnyel.
Egyből látszik, hogy McCarthy szikár, monoton pontjaihoz, vesszőihez és kérdőjeleihez képest Faulkner mesterlövészként szórja az írásjeleket, ami sokat elárul felfogásról, stílusról, szerzői módszerekről - anélkül, hogy a regényekből egyetlen betűt is látnánk.
De hogyan néznének ki a leghíresebb magyar regények betűk nélkül? Lefuttattuk Calhoun programját egy évszázad tíz magyar remekművén, Jókai Az arany emberétől Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényéig. és bár a messzemenő következtetésekre nem ragadtatjuk magunkat, első látásra feltűnő, mennyire takarékos például Jókai Mikszáthoz képest, hogyan tobzódik Krasznahorkai az írásjelekben, és mennyire szemérmes Nádas Péter, aki a Párhuzamos történetekben ponton és a vesszőn kívül alig használ más írásjelet.
A képek kattintásra megnőnek; jó olvasást, felhőtlen műélvezetet kívánunk!