Széll Tamás nyerte a Bocuse d'Or európai döntőjét

gasztronómia

Széll Tamás nyerte a Bocuse d'Or Budapesten rendezett európai döntőjét, ahol kecsegéből és kaviárjából, illetve magyar gímszarvasborjúból kellett tárkonnyal is ízesített tányérokat készíteni. Ez így együtt komoly fejtörést okozott a versenyzőknek, akik közül a tengerparti országokból érkezők nagyon húzták a szájukat az édesvizi magyar kecsegére, amit túl zsírosnak találtak.

A verseny felettébb szórakoztató volt, legalábbis a közönségnek. A versenyzőkön inkább a szellemi és fizikai fáradtság, illetve a pokoli feszültség jelei látszottak inkább. Ezt dokumentálta Botos Tamás is.

Széll Tamás felcsíp valamit.
Kenjed, vágjad, Tamás!!!
Széll megbírkózik a gímszarvasborjúval. Vele szemben a coach, aki bele nem nyúlhat, de folyamatosan ellenőrizheti, hogy minden rendben zajlik-e.
Hús rám még nem volt ilyen hatással.
Széll coacha ellenőrzés közben.
Sűrít, mint az istennyila.
"Amúgy el nem tudom képzelni, hogy létezni, meg úgy egyáltalán, főzni hogy lehet ilyen tömegben" - Botos Tamás fotóriporter.
Lent a kivételezett kevesek, fent az egyszerű szurkolók.
Csak nem borsot tört valaki a franciák orra alá?
A svájci szakács kavarja, nagyon kavarja.
A holland-olasz páros szinkronfőző bemutatója.
Minden grammra és másodpercre kimérve.
Laurent Lemal, a francia versenyző stábja érzékszervi vizsgálatokat végez.
Ki nem ugrál büdös sous chéf, hej, hej!
A sóért élek én / A borsért meghalok / Hajrá, Széll Tamás / Hajrá, magyarok!
A skandinávok húzták a szájuk a magyar kecsegére.
A nagyesélyes svédek teljes odaadással gyurmázzák a gímet.
Őszintén, nekünk elsőre nem ez ugrik be a szeletelésről.