Egy hónapnyi harc után, szerdán az iraki biztonsági erők és szövetségeseik teljesen bekerítették Moszult, az Iszlám Állam legnagyobb központját az országban. A város az utóbbi napokban már csak nyugat felől volt elérhető a dzsihadista szervezet számára, most ezt az utolsó utánpótlás útvonalat is elvágták a koalíciós erők.
Az akkor még kétmilliós várost 2014-ben foglalta el az Iszlám Állam. A terrorszervezet vezetője, Abu Bakr al-Baghdadi
Moszulban kiáltotta ki az új iszlám kalifátust,
miután a síita többségű kormánycsapatok már annak a hírére, hogy közelednek a fekete zászlós fegyveresek, felszerelésüket eldobálva, hanyatt-homlok elmenekültek.
Az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala szerint Moszul öt hete kezdődött ostroma óta
több mint 68 ezren menekültek el a városból.
A jelentések szerint jelenleg 53 ezren élnek a város környéki menekülttáborokban, közel tízezren rokonaiknál, ismerőseiknél húzták meg magukat, de négyezren a szabad ég alatt kénytelenek éjszakázni. A becslések szerint
körülbelül egymillió civil lehet az ostromgyűrűvel körülvett iraki városban.
A Norvég Menekülttanács szóvivője, Becky Bakr Abdulla szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy nincsenek biztonságos menekülőutak. A városban rekedt civilek nehéz választás előtt állnak: vagy az összecsapások közelében maradnak otthonukban, vagy a kockázatos menekülést választják.
Nimrúd város 3000 éves asszír romjai után a Moszult körbezáró kormányerők a hétvégén visszafoglalták a legnagyobb iraki keresztény kolostort. A IV. században alapított Mar Behnámból 2014-ben menekült el az ott élő néhány tucat szerzetes. A dzsihadisták így vérrontás nélkül foglalták el a kolostort, aminek egy részét erkölcsrendészeti központtá, egyik helyiségét orvosi rendelővé,
a szerzetesek celláit pedig börtönné alakították át.