A Reuters szerdai jelentése szerint az iraki hadsereg bekerítette az Iszlám Állam Moszul nyugati részén maradt harcosait, miután az észak-iraki városból kivezető utolsó jelentősebb, főutat is ellenőrzése alá vonta. A katonák alig egy kilométerre vannak a nagyváros északnyugati szélétől. A spanyol EFE hírügynökség szerint Abu Bakr al-Bagdadi, a dzsihadista szervezet vezetője elismerte Moszul elvesztését, közleményben búcsúzott a városban küzdő harcosaitól.
A feltételezések szerint még most is az Iszlám Állam több ezer katonája van a szervezet által 2014-ben elfoglalt Moszulban. A városban rekedt szélsőségesek elsősorban orvlövészek, öngyilkos merényletek és gránáttűz segítségével védekeznek a kormányerők ellen.
Az Egyesült Államok által szervezett katonai koalíció januárban foglalta el a város keleti felét, majd február 19-én megindult a nyugati rész felszabadítására is.
Stephane Dujarric ENSZ-szóvivő kedden jelentette be New Yorkban, hogy
hirtelen megugrott az iraki Moszul nyugati feléből menekülő civilek száma, amint az iraki erők elérték a város lakott negyedeit.
Dujarric szerint február 19-e óta a városból 16 500 ember menekült el,
és csak az elmúlt két napban 12 700-an hagyták el Nyugat-Moszult.
A szóvivő szerint komolyabb menekülthullámra kell felkészülni. A várost eddig összesen 177 ezer ember hagyta el.
A nyugat-moszuliak előbb a délre fekvő Hammám al-Alilba mennek, ahol biztonsági ellenőrzésen esnek át, majd menekülttáborokba kerülnek. Az iraki hatóságok jelenleg 85 ezer főnek tudnak menedéket nyújtani.